Újabb sikerek kavicsbánya-ügyekben

A Levegő Munkacsoport 2006 óta vesz részt kavicsbánya kérelmekkel kapcsolatos környezetvédelmi eljárásokban, főleg Pest megye déli területének vonatkozásában.

E tevékenység része a szervezet természetvédelemmel, termőföld-védelemmel és a települési környezet védelmével kapcsolatos munkájának, mivel a kavics nagy arányú kitermelése a manapság egyre inkább elharapódzó, nagyszabású és társadalmilag építéseket szolgálja, miközben termőföldeket semmisít meg, és a talajvíz szintjének csökkentése által károsítja a természetvédelmi oltalom alatt álló élőhelyeket is.

Ezeket a hatásokat figyelembe véve, az eljárásokba való bekapcsolódása kezdete óta a Levegő Munkacsoport minden alkalommal ellenezte a kavicsbánya-nyitások engedélyezését. Ezt a véleményt támogatták a velünk együtt küzdő helyi társadalmi szervezetek, a földjük műveléséhez ragaszkodó gazdák és több esetben települési önkormányzatok egyes képviselői. A természetvédelmi területeket kezelő igazgatóságok és vízügyi szakemberek is sok segítséget kaptunk. Sajnos azonban egyes települési önkormányzatok testületileg behódoltak a kavicsbánya-adtak, és számos küzdelem a helyi gazdákkal való összefogás ellenére emiatt lett eredménytelen.

A kavicsbánya-vállalkozások nagy arányú térhódítása Pest megyében már a múlt század második felében megindult, az ezt követő környezetvédelmi eljárások sok esetben több száz hektáros, tartalékban tartott területek bányászat céljára való aktivizálását jelentik. Ezeknek az eljárásoknak eredményeképpen mára már „4700 hektáron 65 működő kavicsbánya van” – olvashatjuk a hatóságoknak ezt a szinte szlogenként alkalmazott keserű megjegyzését egyes határozatok kísérő szövegében. Bár a mennyiségi jellemző az évek során természetesen változó, de inkább növekszik, ráadásul újabb és újabb kutatási engedélykérelmeket nyújtanak be…

Nagyobb, az önkormányzati testületek által sajnos támogatott bányanyitásokat sok esetben nem tudott megakadályozni a Levegő Munkacsoport, azonban a természetvédelmi területek védelme tekintetében több sikert is elért.

Két legújabb sikerünk, hogy sikerült megóvni értékes mezőgazdasági, illetve természeti területeket: nem nyílik meg a Kiskunlacháza mellé tervezett 31 hektáros és az Ócsa mellé tervezett 22 hektáros kavicsbánya. A részletek itt olvashatók.

A cikk elején található kép illusztráció.

Hírfigyelő