Híreink

Mérgező vegyszer a paradicsomban

2010. június 17. – 

 

Nyári zöldség-gyümölcsteszt alkalmával egy itthon forgalomba hozott paradicsomban és uborkában olyan veszélyes anyagot talált a Levegő Munkacsoport, amelyet 2008-ban betiltott az Európai Unió.  

A civil szervezet június elején megvizsgálta, hogy az áruházláncok polcain megjelenő zöldségek és gyümölcsök tartalmaznak-e veszélyesnek minősített vegyszermaradékokat. A Levegő Munkacsoport szakemberei uborkát, paradicsomot és epret vásároltak öt áruházlánc egy-egy budapesti üzletében (az egyik áruházban epret nem árultak), majd ezeket egy holland laboratórium vizsgálta meg[1]. A 14 vizsgált minta közül háromban, egy uborkában, egy paradicsomban és egy eperben nem talált szermaradékot a laboratórium. Egy budapesti áruházban vásárolt – és a szóbeli tájékoztatás szerint hazai termesztésű – paradicsommintában viszont öt különféle vegyszermaradékot mutatott ki a vizsgálat, többek között az uniós forgalomból kivont procimidon nevű hatóanyagot is. Ezt a hatóanyagot megtalálták egy másik áruházban vásárolt fürtös uborkában is. A procimidont a magyar hatóság 2007. július 16-án kivonta a forgalomból és a türelmi idő is lejárt 2009-ben. A procimidont az USA Környezetvédelmi Ügynöksége lehetséges emberi rákkeltőként sorolta be[2]. A hatóanyagot továbbá az Európai Unió szaporodási képességet károsító anyagként tartja nyilván, valamint felkerült az EU hormonrendszer károsító anyagokat tartalmazó listájára is.

A Levegő Munkacsoport arra kéri a szupermarketláncokat, hogy nyugat-európai mintára tegyenek önkéntes intézkedéseket a szennyezett termékek forgalmazásának megszüntetésére, és feltétlenül tartsák, illetve tartassák be beszállítóikkal a hatályos előírásokat. A 2010. június 7-től hatályos új uniós szabályok[3] szerint a korábbinál sokkal szigorúbb határértékek érvényesek a zöldség- és gyümölcstermékekre, ezért az áruházaknak fokozottan figyelniük kell beszerzéseikre. A civil szervezet által megvizsgált mintákra még nem vonatkoztak ezek a szigorúbb határértékek, de figyelmeztető lehet, hogy a szennyezettnek mért paradicsommintában az új határérték 7,5-szerese volt a vegyszermaradék-szint.

Egy másik uniós előírás értelmében Növényvédelmi Akciótervnek kell készülnie 2012-ig minden tagállamban. A Levegő Munkacsoport szorgalmazza, hogy a vidékfejlesztési tárca fokozott súllyal vegye figyelembe a zöld szervezetek javaslatait a terv kidolgozásában, hisz annak célja a növényvédő szerek jelentette egészségügyi és környezeti kockázatok csökkentése.

A Levegő Munkacsoport méréseit a Növényvédőszer Akcióhálózat (Pesticide Action Network, PAN) nevű nemzetközi civil szervezet finanszírozta.

A növényvédő szerekkel kapcsolatos tevékenységeinket a Sigrid Rausing Trust és a PAN Germany is támogatja.

Nyomtatás
Megosztás

1 hozzászólás

LevegőMunkacsoport

A korábbi méréseink alapján úgy gondoljuk, hogy nem lehet egyértelműen
kijelenteni, hogy mely áruházláncok, mely termékei jelentenek az
átlagosnál is nagyobb kockázatot, ezért nem adnánk meg a terméket
árusító lánc nevét.
Egy-egy vizsgálatsorozatban mindig más-más árusítóhely termékei
közelítik meg, vagy lépik át a határértéket, így a mi 14 mintánk a
legkevésbé sem reprezentatív, és konkrét láncok megnevezése inkább
csak félrevezetné a fogyasztókat.

Sajnos az általunk koordinált vizsgálatok átfutási ideje (kb. 10 nap)
nem teszi lehetővé, hogy egy-egy konkrét termékkel kapcsolatban
információval szolgálhassunk, hiszen az az mérési eredmények
elkészítésekor már vélhetően nincs a polcokon.

A hatósági mérések esetén van arra lehetőség, hogy a betakarítás
során, esetleg a határállomásokon vegyenek mintát és azt saját
laboratóriumban értékelve, olyan gyorsan kapjanak eredményeket, hogy
azt fel lehessen használni egy-egy problémás tétel kiszűrésére.
Információink szerint a nagykereskedők jelentős része több láncnak is
beszállítója, így esetleges, hogy egy-egy tétel mely boltban kerül
értékesítésre.

A mi méréseinkhez képest részletesebb információkat talál az
FVM honlapján: http://www.fvm.gov.hu/main.php?folderID=2330 .
Az évi több ezer hatósági mérés alapján a határértéket túllépő
termékek árusítóhelyei, forgalmazói, illetve származási helye mellett
a szennyező anyag neve és koncentrációja is szerepel.
A honlapon megtalálható az összes mérési adatból készített éves
jelentés is: http://www.fvm.hu/main.php?folderID=1985&articleID=15368&ctag=articlelis...

Az egyes anyagok lehetséges hatásairól például a következő honlapon
tájékozódhat: http://www.pesticideinfo.org/Search_Chemicals.jsp

A kockázatok csökkentése érdekében célszerű:
saját magunknak vegyszermentesen, vagy az előírásokat maradéktalanul
figyelembevéve termelni, vagy megbízható, ismerős termelőtől vásárolni, jellemzően a szezonális, hazai termékek a szermaradékok tekintetében kisebb kockázatot jelentenek,
egyes termékek ritkábban (pl: káposzta, sárgarépa, szilva, banán),
mások lényegesen gyakrabban szennyezettek (pl: bogyósgyümölcsök,
saláta, primőráruk),
az egyes termékek megmosásával a növényvédőszer-maradványok egy része
eltávolítható.

2010. június 18. | 11:42

RSS

Tartalom átvétel

USEmobility

EGY HAJÓBAN A DUNÁN

OzoneNetwork