A lakosságban tudatosodtak a vegyi anyagok veszélyei

Tavaly óta számottevően emelkedett azok aránya, akik úgy vélik, a mesterséges vegyi anyagok akár súlyosan is károsíthatják az egészséget. A Medián felmérése szerint 2010 áprilisában a válaszadók csaknem háromnegyede volt ezen a véleményen, és a lakosság csupán 2 százaléka szerint nem károsítják az egészségünket a mesterséges vegyi anyagok.

A Levegő Munkacsoport megbízásából a Medián március 26. és 30. között 1000 felnőtt lakost kérdezett a mesterséges (szintetikus) vegyi anyagokkal kapcsolatos lakossági ismeretekről, véleményekről. A kutatás részben megismételte a 2009. július 3. és 7. között végzett Medián-felmérés kérdéseit, így lehetőséget teremtett az időbeli összehasonlításra is. A Levegő Munkacsoport a „Vegyszerezett világ – kampány a fenntartható vegyianyag-használatért” című pályázat keretében hívta fel a lakosok figyelmét a vegyi anyagok kockázataira. Az egy éves kampány után több területen is a közvélemény-kutatási adatok alapján nőttek a lakosok ismeretei a vegyi anyagokkal kapcsolatosan.

A tavalyi 65 százalékhoz képest idén a lakosok 73 százaléka gondolta úgy, hogy a vegyi anyagok akár súlyosan is károsíthatják az egészségüket. A válaszadók döntő többsége szerint a vegyi anyagok daganatos, rákos megbetegedéseket okoznak (72 százalék), míg a lakosok kevesebb mint fele (43 százalék) szerint az allergia is összefüggésben van a vegyi anyagokkal. Fejlődési rendellenességekre csak minden hatodik válaszadó gondolt, pedig egyre több szakcikk jelenik meg arról, hogy milyen mennyiségű ilyen hatású anyagot használunk, és jelenleg is több ilyen anyag kivonása van az EU napirendjén.

Vélemények arról, hogy milyen egészségügyi problémákat okozhatnak a termékekben lévő szintetikus vegyi anyagok (nyitott kérdés, említések aránya, százalék)

A megkérdezettek döntő többsége (84 százalék) továbbra úgy gondolja, hogy az élelmiszerekben található vegyi anyagok jelentik a legnagyobb kockázatot az ember egészségére, és összesen 95 százalék említette az élelmiszereket egészségre kockázatos termékként. A kozmetikumokat, tisztítószereket valamivel kevesebben nevezték meg, mint 2009-ben, de idén is a válaszadók több mint fele sorolta a kockázatos termékek közé, a legnagyobb arányban a 18-29 év közöttiek (65 százalék). A műanyagokat 31 százalék említette, a műszaki cikkekre ugyanakkor csak 10 százalék, a bútorokra, szőnyegekre pedig mindössze 6 százalék gondolt, pedig az elmúlt évek vérvizsgálatai során éppen a műszaki cikkekben, bútorokban is megtalálható anyagokat, műanyagadalékokat mutatták ki az emberek vérében. Az összes válaszadó 31, a nagycsaládosok 40 százaléka százalék hallott arról, hogy a polikarbonát alapanyagú cumisüvegek egy részében megtalálható biszfenol-A, már kis mennyiségben is kockázatos gyermekeink egészségére.

Vélemények arról, mely termékekben található vegyszerek jelenthetnek leginkább kockázatot az egészségre (nyitott kérdés, említések aránya, százalék)

A pénzügyi válság ellenére a 2009-ben mért átlaghoz képest többen érzik úgy, hogy hajlandóak lennének magasabb árat fizetni azért, hogy vásárolt termékekben biztosan ne legyenek egészségkárosító anyagok. A válaszadók átlagosan 14 százalékkal fizetnének többet ezért. A községekben élők, illetve a legalsó jövedelmi negyedbe tartozók 28 százaléka, valamint az idősebbek 30 százaléka azonban egyáltalán nem hajlandó vagy nem képes többet fizetni az egészségesebb termékekért.

Vegyszerek az élelmiszerekben

A válaszadók többsége (55 százalék) helyesen tudja, hogy a külföldről behozott zöldségek és gyümölcsök több vegyszermaradványt tartalmaznak, mint a hazaiak, 39 százalékuk viszont úgy gondolja, hogy a hazai és az import termények egyforma mértékben szennyezettek. A lakosok tévesen az almát tartják a legbiztonságosabbnak, pedig sajnos igen gyakran találhatunk vegyszermaradékot almán. A legszennyezettebb termékeket, viszont – minden bizonnyal a Levegő Munkacsoport kampányának is köszönhetően – jobban azonosítják a lakosok: a paradicsom, a paprika és a saláta is számos említést kapott. A lakosok átlagosan 14 százalékkal fizetnének többet olyan mezőgazdasági terményekért, amelyek mentesek a káros vegyi anyagoktól. Ez kismértékű emelkedés a 2009 júliusában mért átlaghoz képest, ám természetesen nem jelent egyöntetű többletfizetési hajlandóságot. A lakosok kicsit kevesebb, mint ötöde továbbra sem akar vagy tud többet fizetni a biztonságosabb élelmiszerekért.

A felelős?

A lakosság 22 százaléka szerint egyáltalán nem, 41 százaléka szerint meg inkább nem garantálják a jelenlegi szabályok a hétköznapi termékekben lévő vegyi anyagok biztonságát. A lakosok 89 százaléka szerint továbbra is a gyártók felelősek a termékeikben található vegyi anyagok biztonságáért. A válaszadók 53 százaléka említette az ezzel foglalkozó állami szervek felelősségét, 45 százalék pedig a kereskedőkét és forgalmazókét.

Készült a Levegő Munkacsoport KEOP - 6.1.0/B - 2009 - 0003 számú vegyi anyag kampánya keretében, amely az Európai Unió támogatásával, az EurópaiRegionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A növényvédő szerekkel kapcsolatos tevékenységeinket a Sigrid Rausing Trust és a PAN Germany is támogatja.

Hírfigyelő