| A HÓNAP ESEMÉNYE Hőség Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség térképe a talajközeli ózonszennyezettségről 2007. július 20-án. Szomorú hír, hogy bekövetkezett
az, amire a Levegő Munkacsoport már számos alkalommal
figyelmeztetett. Hiába fogadták el a fővárosi
képviselők tavaly májusban - szintén a Levegő
Munkacsoport kezdeményezésére és aktív
közreműködésével - a Főváros
Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési
Programját, szinte semmi nem történt annak
végrehajtására. Így Budapest jelentős
részén a rendkívüli hőséget tovább
fokozták a városi hőszigetek, és a lakosságnak
el kellett viselnie az egészségkárosító
ózon és porszennyezés kiemelkedően magas koncentrációját
is. A Levegő Munkacsoport ezért ismételten
sürgette Demszky Gábor főpolgármestert a
Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott
intézkedések mielőbbi végrehajtására. |
| TOVÁBBI HÍREINK Hankook: újabb megállapodás? A Levegő Munkacsoport, a dunaújvárosi civilek és a Hankook autógumigyár képviselői közötti egyeztető tárgyalásukon július 24-én, Rácalmáson megállapodtak, hogy a koreai cég rövid időn belül javaslatot tesz egy új egyezség megkötésére. A megbeszélésen ugyanis a Hankook elismerte, hogy nem tartotta be a Levegő Munkacsoporttal kötött megállapodást. Indoklásuk szerint technikai nehézségek miatt egyelőre nem tudnak környezetkímélő adalékanyagot felhasználni a gumiabroncsok gyártásához, így - számos más gumigyárral ellentétben - egyelőre rákkeltő anyagokat is adalékolnak a gumikhoz. A Levegő Munkacsoport ezt azért tartja rendkívül aggályosnak, mert a gumik kopásával ezek az anyagok bekerülnek a környezetbe és így az emberek szervezetébe. Bár Magyarországon ez a veszély még nem tudatosult az emberekben, azonban tőlünk nyugatra egyre több tanulmány hívja fel a figyelmet a komoly kockázatokra. A Levegő Munkacsoport elfogadna egy olyan új megállapodást, amely szerint a Hankook a korábban vállaltnál jóval nagyobb mértékben helyezné át a szállításait közútról vasútra, valamint konkrét határidőkkel vállalna, hogy folyamatosan és jelentős mértékben csökkenti az egészségkárosító adalékanyagok alkalmazását. Az EU Zöld könyve az éghajlatváltozásról és a magyar energiapolitika Az országgyűlés több bizottsága is - ritka pillanat - egyhangúlag fogadta el a globális éghajlatváltozással összefüggő hazai hatásokról és az erre adandó válaszokról szóló VAHAVA-jelentést (amelynek elkészítésében a Levegő Munkacsoport is közreműködött). A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pedig már társadalmi vitára bocsátotta a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) tervezetét, amelyet 2007. augusztus 27-ig lehet véleményezni. Egyelőre mégsincs jele annak, hogy a szaktárcák komolyan gondolnák az éghajlatváltozással kapcsolatos alkalmazkodási, illetve kibocsátáscsökkentési feladatokat. Pedig az éghajlatváltozást "piaci kudarcként" is szokták emlegetni, amit következetes szabályozással kellene az egész világon korrigálni. Minden intézménynek, eszköznek, pénzügyi mechanizmusnak kellene, hogy legyen az éghajlatvédelem irányába mutató eleme. Ezt hangsúlyozza az Európai Bizottság Unió 2007. június 29-én megjelent, "Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz Európában - Az uniós fellépés lehetőségei" című Zöld könyve (vitairata) is. A NÉS is csak akkor hoz eredményt, ha mindenki önvizsgálatot tart: vajon a döntései segítik-e az éghajlatváltozással kapcsolatos problémák csökkentését? Ez volt a Levegő Munkacsoport legfőbb üzenete a "Magyarország új energiapolitikája 2007-2020" című tervezetről írt véleményezésében. Egyeztetések a Megyeri-hídról A Levegő Munkacsoport tovább folytatta az egyeztetéseket a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, a Fővárosi Önkormányzattal, valamint a III. és IV. kerület polgármestereivel annak érdekében, hogy a Megyeri-híd átadása után ne növekedjék még tovább a már most is szinte elviselhetetlen gépjármű-forgalom az érintett térségben. Bár úgy tűnik, hogy a céllal minden érintett fél egyetért, a megvalósítás mikéntjéről még folynak a viták. A Levegő Munkacsoport kidolgozta javaslatait, és most azt sürgeti, hogy mielőbb készüljenek el az intézkedési tervek, és azokat kellő időben valósítsák meg. Vasút: ahol ritkít, ott veszít A Levegő Munkacsoportnak sikerült megszereznie a MÁV Zrt.-nek, az utóbbi hónapokban a személyszállítás alakulásáról készített belső szakértői értékelését. Az anyag mindenben alátámasztotta a Levegő Munkacsoport korábban kialakított álláspontját. A jegyárak emelése nem "csak" utasvesztést eredményezett, hanem még bevételkieséssel is járt a MÁV számára! A járatritkítások miatt szintén csökkent az utasok száma, miközben a MÁV-nál gyakorlatilag semmilyen megtakarítás nem jelentkezett! Ugyanakkor, ahol sűrítették a járatokat és javították a menetrendet, ott nőtt az utasok száma és a bevétel. Különösen az ütemes menetrend bevezetése bizonyult rendkívül kedvezőnek. 4-es metró: Patt Őrmezőn Július 24-én ismét bejárást tartottak Őrmezőn a civil szervezetek és a 4-es metró beruházás képviselői. Sajnos most sem sikerült előrelépni a vitás kérdések megoldásában, pedig a civilek szerint ez csak politikai akarat kérdése. A bejáráson megerősítést nyert, hogy a teljes metróberuházás 3 százalékából megvalósítható a civil szervezetek javaslata a lakótelepen lakó 10 000 embert fenyegető újabb környezetszennyezés elkerülésére és a több százezer ember által lakott térség közlekedésének jelentős javítására! Amint a civilek korábban már jelezték, amennyiben a döntéshozók nem hajlandók a metróberuházás terveit ennek megfelelően módosítani, bírósági perre kerülhet sor, ami miatt veszélybe kerülhet a beruházás uniós finanszírozása. Sportpályák: zárt kapukat döngetnek Ismét levélben fordult Elbert Gáborhoz, a sportért felelős államtitkárhoz a Levegő Munkacsoport a megszűnt és megszűnő fővárosi sportpályák ügyében, ugyanis a korábbi levelében feltett kérdéseire nem kapott érdemi választ. A civil szervezet előző levelében azt firtatta, hogy összesen hány új sportpálya épült a mintegy 60 megszűnt helyett. A sporttörvény ugyanis tiltja a pályák megszüntetését.
Egyértelmű szabályozást és a távfűtés versenyképessé tételét sürgeti a Levegő Munkacsoport A Levegő Munkacsoport a paneles lakóházakban élők kérésére ismét fellebbezést nyújtott be az Újpesti Önkormányzat határozata ellen, amelyben megadná a végleges használatbavételi engedélyt egy iskola gáztüzelésű kazánjaihoz. A jelenlegi szabályozás ellentmondásos, és nem szolgálja sem a távfűtésről leválók, sem pedig távfűtést továbbra is használók érdekeit. A szabályozás egyértelművé tétele mellett a környezetvédők sürgetik egy - Ausztriában, Dániában, Finnországban már megvalósult - középtávú terv kidolgozását, amellyel a távfűtés versenyképessé válhatna.
"Szép új világ" - nemzetközi szeminárium Kecskeméten
Mi lesz veled, Hunyadi téri csarnok és piac? Második évtizede lebeg a Hunyadi téri csarnok és piac "feje felett" a teljes vagy részleges megszűnés veszélye. A VI. és VII. kerület lakossága a rendszeres jelenlétével szavaz a jelenlegi funkció megtartásáért: a hétvégeken zsúfolásig megtelik a hipermarketek egyenválasztékától megcsömörlött, friss gyümölcsre és zöldségre vágyó hazai és külföldi vásárlókkal. A Levegő Munkacsoport már évek óta szorgalmazza, hogy újítsák fel az épületet, és alakítsanak ki itt, a főváros szívében egy olyan "vidék képviseletet", amely bemutatja az ország különböző régióit, hogy a látogatók kedvet kapjanak a megismerésükhöz, termékeik, szolgáltatásaik igénybevételéhez. |
|
ZÖLD LEVÉL PROGRAM Pályázat fővárosi belső kerületek zöldítésére
|
| Kitekintő Nem az óriáskamionokra Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel megszavazta Barsiné Pataky Etelka jelentését, amely elutasította az óriáskamionok engedélyezését az Európai Unió útjain. A közúti fuvarozásban érdekelt egyes körök ugyanis azt kívánják elérni, hogy a jelenleg megengedett legfeljebb 40 tonna tömegű és 18,75 méter hosszú járművek helyett az EU 60 tonnás, 25,25 méteres szerelvények is közlekedhessenek az unió útjain. A környezetvédő civil szervezetek, elsősorban az Európai Közlekedési Kezdeményezés és a német Szövetség a Vasútért a vasutas érdekképviseletekkel együttműködve jelentős munkát végeztek a képviselők meggyőzése érdekében. A Levegő Munkacsoport, áttanulmányozva ez utóbbiak állásfoglalását és egyetértve azzal, szintén levélben kereste meg az EP magyar képviselőit. Németország: útdíjat minden útra! Milyen hatással járt Németországban, hogy a tehergépkocsik útdíját csak az autópályákra vetették ki? - ennek nézett utána a Levegő Munkacsoport az Európai Közlekedési Kezdeményezés (ITE) és a Német Közlekedési Klub (VCD) segítségével. A VCD felméréséből és a német parlament jelentéséből egyaránt kiderült, hogy a tehergépkocsik egy része elkerüli a fizetős utakat, komoly környezeti és közlekedési gondokat okozva a településeken. Ezért az említett szervezetek azt követelik, hogy a kormány vesse ki az útdíjat az alsóbbrendű utakra is. |
| ESEMÉNY A Levegő Munkacsoport a Szigeten Fuldoklik a város - meddig tart az autósok rémuralma? - címmel kezdődik augusztus 8-án, szerdán 16 órakor a Szigeten egy beszélgetés Hegyi Gyulával, az Európai Parlament képviselőjével és Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével. Autómentes városokról Isztambulban Idén augusztus végén Isztambulban lesz a 7. Nemzetközi Konferencia az Autómentes Városokért. A rendezvényen a Levegő Munkacsoport is tart előadást. (Két évvel ezelőtt Budapest volt a házigazdája a minden évben más országban megrendezésre kerülő eseménynek.) |
|
Környezeti Tanácsadó Irodánk Ügyeiből Budafok-Tétény: változtatási tilalom Napjainkban elterjedt gyakorlat, hogy városainkban minden talpalatnyi helyet beépítenek, a zöldterületeket eladják, és parkolóként, lakóparkként vagy esetleg bevásárlóközpontként látjuk viszont őket. Ezzel a gyakorlattal ellentétben Budafok-Tétény Önkormányzata változtatási tilalmat rendelt el a még meglévő zöldterületek megóvása érdekében, gátat szabva ezzel a pénzhajhászó, csupán egyes befektetők üzleti érdekeit szolgáló túlzott beépítéseknek. A Levegő Munkacsoport üdvözli a kerület vezetésének ezt a példamutató döntését. Egyúttal gratulál tagszervezetének, a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesületnek, amely áldozatos és kitartó munkájával segítette a döntés előkészítését. |
|
Kiadványok Megyek a boltba
Tudatos vásárló - közlekedés "Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója radikális törvényeket hozott az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, zöld adókat vezetett be, amik az autóhasználatra is kihatottak. Senki nem szereti az autóit jobban, mint a kaliforniaiak. Majdnem mindenki panaszkodott. Mégis majdnem mindenki rá szavazott, hogy megkezdhesse második kormányzói ciklusát." - Ez egy a sok külföldi és hazai eset közül, amelyet bemutat a Tudatos Vásárlók Egyesülete kiadványsorozatának most megjelent, közlekedéssel foglalkozó kötete, amelynek elkészítésében a Levegő Munkacsoport munkatársai is közreműködtek. |
| A Levegő Munkacsoport a sajtóban Rólunk írták "Évente 30-40 környezetvédelmi per kezdődik "alulról" Magyarországon, azaz a civil zöldszervezetek kezdeményezésével. A leggyakoribb felperesnek a Levegő Munkacsoport számít (jelenleg négy, a nevükhöz fűződő jogi eljárás van folyamatban)" - írta a Népszabadság "Megabírság a német szemétért" című cikkében. |
|
Szerkeszti: Szép Zsuzsa |
|
Észrevételeiket a hirlevel@levego.hu címen várjuk, a hírlevélről leiratkozni ugyanezen a címen lehet! |