|
|
| A HÓNAP ESEMÉNYE
Közös tüntetést követően
levélben
fordult Sólyom László köztársasági
elnökhöz nyolc jelentős civil szervezet és köztestület,
köztük a Levegő Munkacsoport. "A kormány nem egyeztet
a civil szervezetekkel, észrevételeikre nem válaszol,
és nem készíti el a törvények által
előírt elemzéseket"- így indokolta a
levél elküldését a Hallgatói Önkormányzatok
Országos Konferenciájának elnöke a 2006.
október 26-i sajtótájékoztatón.
Ezt a civil szervezetek vezetői 2-2 percben konkrét példákkal
is szemléltették. Így például
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta,
hogy
a választások előtt a Pénzügyminisztérium
és több ismert kormánypárti politikus
is elismerően nyilatkozott azokról a konkrét javaslatokról,
amelyeket a Levegő Munkacsoport az államháztartási
reform és a hiány csökkentése
érdekében dolgozott ki. Ezzel szemben a kormány gyökeresen ellenkező
jellegű intézkedéseket hozott a választások
után, és meg sem indokolta,
hogy miért változtatott korábbi álláspontján.
TOVÁBB |
| TOVÁBBI HÍREINK Ásványkincseink megóvásáért Éveken át tartó előkészítés után beindult a párbeszéd a bányászat képviselői és a környezetvédelemi civil szervezetek között. A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) 2006. október 10-én konferenciát szervezett, amelyre meghívta a Levegő Munkacsoportot is. A környezetvédő szervezet szerint az a fő probléma, hogy az alacsony bányajáradék (adó) nem ösztönöz az építőipari nyersanyagok újrahasznosítására. Magyarországon potom pénzekért lehet kizsákmányolni a természet kincseit. A KSH 2003. évi adatai szerint a ténylegesen befizetett járadék az építőipari nyersanyagoknál a kitermelés értékének kevesebb mint 1 százalékát tette ki. (Gondoljunk csak arra, hogy az áfa 20 százalék!) Tőlünk nyugatra ez már szinte elképzelhetetlen. TOVÁBB Kapcsolódó anyagok: Felújításra nincs pénz, mélygarázsra van Megkereste a Levegő Munkacsoportot a Magyar Nemzeti Múzeum vezetősége és a múzeum alá tervezett mélygarázs beruházójának képviselője, hogy ismertesse az elképzeléseit. Az egyeztetést követően még súlyosabb érvek bukkantak fel a mélygarázs megépítése ellen. TOVÁBB A közszférát erősíteni kell "A közszféra alapvető szerepet tölt be legfontosabb teendőnk, az emberi erőforrások fejlesztése területén. Továbbá a hatékonyan, megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel működő közszféra visszaszoríthatja a korrupciót, a szabálytalanságokat is, ami jelentős mértékben javítja a versenyképességünket." Egyebek mellett ezt állapítja meg a Levegő Munkacsoport az Új Magyarország Fejlesztési Terv legújabb változatához írt véleményében. Újabb társadalmi egyeztetés az ÚMFT-ről A kormány társadalmi vitára
bocsátotta az Új Magyarország Fejlesztési
Tervhez kapcsolódó operatív programokat (OP).
Az OP-k és a kapcsolódó kérdőívek
letölthetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(NFÜ) honlapjáról.
Az operatív programok végleges, Brüsszelbe benyújtandó
változatának elkészítéséhez
ezúttal is számítanak a szakmai, érdekképviseleti,
társadalmi szervezetek, a gazdasági, az önkormányzati
és a tudományos szféra képviselőinek
javaslataira, észrevételeire, amelyeket 2006. november
8-ig várnak az NFÜ honlapján megadott címeken.
A Levegő Munkacsoport véleményezi a Közlekedési,
valamint a Környezetvédelem és Energia OP-t,
és részt vesz további OP-k véleményezésében
is. |
|
KITEKINTŐ Aki utat vet, autót arat Egy újabb tanulmány is azt bizonyítja, hogy az új utak újabb, korábban nem létező forgalmat idéznek elő. A Vidéki Anglia Védelméért Mozgalom nevű civil szervezet három esettanulmányon keresztül mutatja be, hogy a közlekedési torlódások csökkentésére hivatott elkerülő utak hatalmas többletforgalmat gerjesztettek, miközben a tehermentesítendő városi utakon a vártnál jóval kisebb mértékben csökkent a forgalom. A légi közlekedést és
az esőerdők kivágóit is terhelné Minden évben az éghajlatvédelem
politikai csúcspontja az ENSZ keretegyezményéhez
kapcsolódó Részes Felek Konferenciája
(COP/MOP), amely idén novemberben lesz Nairobiban. Ehhez kapcsolódóan
az Európai Éghajlatvédelmi Akcióhálózat
(CAN Europe), amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja, október
elején közgyűlést tartott Brüsszelben, ahol
megvitatták a legújabb fejleményeket. |
|
A Levegő Munkacsoport a sajtóban A súly díja - a díj súlya "Most pedig a nehéz tehergépkocsik útdíjának bevezetését is úgy kívánja megoldani a kormány, hogy az eleve kudarcra legyen ítélve. (.) Pedig sokkal egyszerűbb és ésszerűbb megoldás is lenne. A díjat minden útvonalon meg kellene fizettetni, teljesen függetlenül attól, hogy a jármű - mondjuk - autópályán vagy földúton megy. (.) A díj néhány hónapon belüli bevezetéséhez a technikai feltételek adottak.". TOVÁBB Októberi sajtónyilatkozataink: |
|
KIADVÁNY Ne égesd el!
|
| ESEMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK VOLT: A Nagykőrösi útiak pert indítanának
|
| LESZ: Zöld forgatag A Zöld Forgatag című környezetvédelmi rendezvényen, a gödöllői Szent István Egyetem főépületének földszinti rektori dísztermében november 16-án 16 óra 15 perckor Somodi Mária, a Magyar Közlekedési Klub titkára tart vetítéssel egybekötött úti beszámolót "Vonatozás a vasúti mellékvonalak megmentéséért" címmel. Konferencia a vasúti mellékvonalakért 2006. november 21-én 14 órától az Apáczai Kiadó konferenciatermében (Budapest VIII. kerület, József krt. 63.) a Magyar Közlekedési Klub és a Levegő Munkacsoport konferenciát rendez a bezárandó vasúti mellékvonalakról. A rendezvény célja, hogy a kormány döntéshozói, valamint az intézkedést elszenvedő települések vezetői ütköztethessék érveiket, és hogy lehetőség nyíljon konszenzus kialakítására, illetve az elhamarkodott döntések felülvizsgálatára. Mint ismeretes, a kormány július 5-i bejelentése szerint 28, a közeli jövőben még 52 vonalat, gyakorlatilag a teljes mellékvonali hálózatot megszüntetnék. A 7700 kilométer hosszú vasúthálózatot a 4000 kilométeres törzshálózatra zsugorítanák, melyben csak az országon átmenő nemzetközi fővonalaknak és a budapesti központú elővárosi vasútnak lenne helye. A civil szervezetek számtalanszor rámutattak, hogy a mellékvonalak fenntartása jelentős társadalmi, nemzetgazdasági és környezetvédelmi előnyökkel jár. További felvilágosítás: Somodi Mária, Magyar Közlekedési Klub, telefon: 06-20-522-7485 |
|
Észrevételeiket a hirlevel@levego.hu drótpostacímen várjuk, a hírlevélről leiratkozni ugyanezen a címen lehet! |