Kiadványok

Tiltandó támogatások

„A könyveknek története van, nemkülönben a miénknek is. Valamikor a ’90-es évek elején került a kezembe az eurozöldek jóvoltából egy kézirat (de Moor és Calamai voltak a szerzői), mely arról szólt, hogy – sajátos módon – a leginkább környezetszennyező ágazatok kapják a legtöbb állami támogatást. Azóta dédelgettem a gondolatot, hogy a környezetvédelmi adózás és a „zöld költségvetések” mellett ezzel a nem kevésbé fontos témával is behatóan kellene foglalkozni. Az ügy 2002-ben meglepő fordulatot hozott. Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője néhány más zöld szervezettel úgy vett részt a választási kampányban, hogy prominens politikai vezetőktől környezetvédelmi ígéreteket csikart ki, köztük az állami támogatások környezetvédelmi szempontú felülvizsgálatát. Medgyessy Péter „belement a játékba”, s ezek után kormányfőként már kénytelen volt szabad utat engedni e vizsgálatnak, s a Környezetvédelmi Minisztériumon keresztül anyagilag támogatta azt. Úgy érzem, sikerült egy erős csapatot felállítani, s miközben az OECD még csak ajánlásokat dolgoz ki egy ilyen munka elvégzésére, mi már sokoldalú, konkrét eredményeket mutathatunk fel.” (Kiss Károly)

Letöltés

Nyomtatás
Megosztás

Vegyi anyag

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel

RSS

Tartalom átvétel