Logisztika kevés szénnel

Lendületes, átfogó előadást tartott a klímakatasztrófa elkerülésére bevethető logisztikai eszközökről Alan McKinnon professzor a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság idei, a sorban huszonegyedik éves kongresszusán. Jó volna, ha az, ami elhangzott, nem maradna visszhang nélkül, hanem vitákat, beszélgetéséket gerjesztene a logisztika magyarországi képviselői között. Ebben a reményben emelünk ki néhány érdekes állítást az elhangzottak közül.

Alan McKinnon  szerint érdemes a logisztikusoknak számba venni a lehetőségeket, hol lehet a széndioxidkibocsátásból lefaragni, és mennyiért. De mielőtt belevágnánk egy alkalmasnak látszó tevékenységbe, érdemes megvizsgálni annak a hatékonyságát is. Alan McKinnon előadásában kézenfekvőnek látszó eszközöket vezetett elő a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, és azt vizsgálta, vajon valóban olyan jók-e, mint amilyennek látszanak. Az első példája a széndioxidlábnyom. Sir Terry Leahyt, a Tesco korábbi vezérigazgatóját idézte, aki szerint a kibocsátás 60 százalékáért közvetlenül és közvetve a fogyasztók a felelősek. Ha tehát – idézte Sir Terry Leahyt –mindenki maga alaposan csökkenti a széndioxid-lábnyomát, a gazdaság zöldbe borulhat. Na de honnan tudhatják az emberek, hogy a fogyasztásuk mennyi üvegházhatású gázkibocsátással jár? Egyszerű, minden árun fel lehet tüntetni! Csakhogy ez nagyon sokba kerül, és a hatása is bizonytalan. Nyolcféle sampon széndioxidlábnyomának a meghatározása már akár 250 000 dollárba is belekerülhet, ráadásul a hajmosás teljes széndioxidlábnyomának több mint kilencven százalékáért a vízmelegítés a felelős. Vagyis komoly ráfordítással létrehozhatunk egy táblázatot, melyben a samponok között a teljes hajmosásénak tized-századával felérő eltérést tudunk kimutatni a széndioxidkibocsátásban abban a reményben, hogy az emberek majd eszerint választanak a termékek közül.
Hasznosabbnak látszik, ha a termékeket előállító-szállító vállalatok csökkentik a széndioxid-kibocsátásukat úgy, hogy közben a költségeik is csökkennek. Alan McKinnon nagy cégek – a német posta, a DB Schenker, az UPS vállalásait mutatta be, melyek között olyanok vannak, mint a tonnakilométer szállítási teljesítmény visszafogása 30 százalékkal 2006-ról 2020-ra, vagy a tengeri szállítás széndioxid-kibocsátásának 20 százalékos csökkentése 2005-től 2020-ig. Legnagyobb a bemutatottak közül az Unilever vállalása, mely szerint a logisztikai eredetű kibocsátásuk 2020-ban mindössze 60 százaléka lesz a 2010-esnek.

Ahhoz, hogy egy cég teljesítse amit vállalt, bele kell nyúlnia a termelési, logisztikai folyamataiba, de honnan tudja, hol mit érdemes változtatni? Erről – a kézenfekvő intézkedések, változtatások realitásáról és hasznosságáról Alan McKinnon egy Accenture tanulmányt idézett:

A mágikus négyzetben és az intézkedéseket hasznuk szerinti sorrendben bemutató táblázatban sok meglepő megállapítás van. Számomra a legfeltűnőbb a házhoz szállítás igen alacsony teljesítménye volt, és az, hogy a megvalósítása majdnem a legnehezebb. Az már nem annyira meglepő, hogy a dugók enyhítése még kevesebbet hozhat a konyhára, és szinte megvalósíthatatlan. Viszont hiányzik a táblázatból a városi logisztika, a szervezés. Budapest ennek jelentőségére kiváló példa, hiszen látszik, hogy a városvezetés semmit sem tesz azért, hogy egyszerűbb, gyorsabb, szervezettebb legyen a rakodás, az áruszállítás. Ezért aztán a szállítók háromszor végigjárják a várost, mire minden boltban le tudják tenni az árut.
Ha Magyarország, vagy akár csak Budapest számára próbálunk alkalmas intézkedést keresni a vizsgáltak között, érdemes a helyi viszonyokat is figyelembe venni. Az Accenture elemzői szerint például a technikai fejlesztés könnyű és a leghatékonyabb. Kár, hogy a magyarországi kibocsátáson valószínűleg igen kevéssé mutatkozna meg ennek a hatása, hiszen nálunk igen lassan változik a gépkocsipark, évről évre átlagosan annyi az életkora, mint ahány év eltelt ebből az évszázadból, és ez nagyjából igaz a tehergépkocsikra is. Fontos viszont a harmadik helyre sorolt intézkedés, a helyi ellátás szerepének a növelése. Nem sok értelme van a tejet, kenyeret, péksüteményt össze-vissza szállítgatni az országban ahelyett, hogy minél inkább helyben sütnénk, helyben dolgoznánk fel és fogyasztanánk el. Okos gépekkel bárhol megvalósítható a tömegesen fogyasztott tejtermékek azonos minőségű előállítása. Az, hogy az üzletekben kapható trappista sajtok nem egyformák, nem a címkéből, hanem a gyártási folyamatból következik. Az egyik gyártó sajtját a másik gyártó is elő tudná állítani, és ez fordítva is igaz. Az Alan McKinnon által bemutatott elemzést tehát igen jól lehetne hasznosítani a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia dekarbonizációs útitervének kialakításában.
Említettük a helyi ellátás jelentőségét, ami általában igaz, de Alan McKinnon bemutatott egy grafikont, amiből viszont az derült ki, hogy egy-egy Angliában elfogyasztott új-zélandi élelmiszernek lehet kisebb a szénlábnyoma, mint az Angliában előállítottnak. Legalábbis 2006-ban még így volt:

 
Vagyis általánosítani ebben sem szabad. Még ha általában ígéretes is egy törekvés,  már nem lesz optimális a hatás, ha mindenre ráerőltetjük.
Alan McKinnon a következőkben letette a voksot a nagy elosztó központok mellett. Valóban, a gyorsan cserélődő fogyasztási cikkek elosztásakor nem érdemes minden szállítónak közvetlenül a boltokba eljuttatnia az árut, gazdaságosabb és egyúttal környezetkímélőbb, ha egy közös raktárban leadják, és onnan üzletekre komissiózva, összeválogatva már más viszi tovább. Alan McKinnon egy optimalizációs ábrát is mutatott, mely szerint ha a raktárak száma szerint vizsgáljuk az ellátási lánc egyes elemeinek széndioxidkibocsátását, mindegyikének nagyjából ugyanannál a raktárszámnál van a minimuma. Kivéve a szállításét, mert az úgy csökken, ahogy szaporodnak a raktárak. Talán egy ilyen optimalizálási folyamat vezethetett oda, hogy a Huawei kínai elektronikai berendezésgyártó európai szintű logisztikai elosztó központot létesített Magyarországon, ahonnan rövidesen havonta 3000 kamionnyi árut indítanak útnak. Vagyis ha nemcsak a szállítás széndioxidkibocsátását nézzük, hanem egy-egy teljes ellátási folyamatét, akkor könnyen jutunk arra a következtetésre, hogy érdemes nagy logisztikai központokat építeni:

Az ábra az egy kibocsátási egységre számított széndioxidkibocsátást mutatja – de miután az nem derült ki az előadásból, hogy milyen alapadatokból indult ki Alan McKinnon, amikor összeállította, annyit mindenképpen kijelenthetünk, hogy döntés előtt érdemes mindig az adott termékcsoportra újraszámolni az optimumot.
Itt csak a végső állapotát mutatjuk be annak a grafikonnak, amelyen Alan McKinnon sorra bemutatta, hogy a részekből hogyan törhető meg – már csak a szállításban – a ma tapasztalható tendencia, és szorítható le 2050-re a mainak mindössze húsz százalékára a széndioxidkibocsátás. A legfeltűnőbb ezen az ábrán az elektrifikáció jelentősége a cél elérésében, természetesen úgy, hogy a villamos energia alapvetően megújuló energiaforrásból származik.

Alan McKinnon szerint még van mit vizsgálni azon, hogy a számos szóba jöhető eszköz közül melyikkel mennyire lehet csökkenteni a közúti szállítás kibocsátását. De azért bemutatott egy sorrendet, mely szerint a helyi ellátás –a nagyobb távolságú szállítási igények jelentős csökkentése – mindennél jobban hozzájárulhat a szállítás széndioxid-kibocsátásának csökkenéséhez. Miközben, mint láttuk, egy ellátási láncban egy idő után hiába csökkentjük a szállítási távolságot úgy, hogy sok raktárat üzemeltetünk, a széndioxidkibocsátás összességében emelkedni fog. Ez a látszólagos ellentmondás és az Alan McKinnon által fölvetett kérdések mind azt mutatják, hogy veszélyes csak egy-egy aspektusára összpontosítani a széndioxidkibocsátásnak, a közlekedés, szállítás környezetszennyezésének. Még amikor egy köztudottan veszélyes szennyezést akarunk visszaszorítani, akkor is érdemes vizsgálni a gazdasági, társadalmi környezetet, amelyben a szennyezés történik, és az így átláthatóvá váló struktúrán belül megtalálni a leggyorsabb és legjobb eredménnyel kecsegtető beavatkozást.

Vargha Márton
a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse

Hírfigyelő