Korommentes levegőt az egészségért és az éghajlatért!

Nemzetközi konferencia
Budapest, 2010. november 17-18.

Budapest szempontjából a konferencia kiemelt fontosságú, hiszen – az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tanulmánya szerint – fővárosunkban évente mintegy 3000 ember veszti életét idő előtt a részecskeszennyezés (PM10) következtében. Az emiatti megbetegedések száma pedig meghaladja az évi százezret. Az Európai Bizottság már kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mert Budapesten és más hazai városokban a PM10 koncentrációja meghaladja az egészségügyi határértéket.
A konferencián neves hazai és külföldi előadók ismertetik a koromszennyezés káros hatásait az emberi egészségre és az éghajlatra, valamint a megoldási lehetőségeket. Előadást tart mások mellett Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár, Vitézy Dávid, a BKK vezetője, valamint a világ egyik legnevesebb és legelismertebb szakértője a közlekedés és környezetvédelem terén, Axel Friedrich.

A konferencia helyszíne:
Hotel Novotel Budapest Centrum
(1088 Budapest, Rákóczi út 43-45.)

Kérjük, hogy részvételi szándékát – neve, beosztása (foglalkozása), munkahelye, illetve (képviselt szervezete) megjelölésével – 2010. november 10-ig jelezze a vargarita@levego.hu címen, a 411-0509-es telefonszámon vagy a 266-0150 faxszámon.

A konferencia programja - English program

1. nap (november 17. szerda)

12.45    Regisztráció

Levezető elnök: Dr. Rudnai Péter, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főosztályvezető főorvosa, a Magyar Orvosok az Egészséges Környezetért Társaság elnöke, az Orvosok a Környezetért Nemzetközi Egyesület (ISDE) vezetőségi tagja

13.20    Megnyitó: Horváth Zsolt igazgató, Levegő Munkacsoport

13.30    A koromszennyezés hatása az éghajlatra
Lucienne Damm projektvezető, Német Természetvédelmi Szövetség (NABU), Berlin

14.00    A részecske-szennyezés forrásai Magyarországon és különösen Budapesten
Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes, Vidékfejlesztési Minisztérium

14:30    A budapesti városi aeroszol: nanomérettől a durva részecskékig
Prof. Dr. Salma Imre egyetemi tanár (ELTE Kémia Intézet), az MTA doktora, az Európai Aeroszol Szövetség (EAA) titkára

15.00    A légszennyezés, a részecskeszennyezés egészségügyi hatásai Budapesten
Prof. Dr. Nékám Kristóf, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság alelnöke

15.30    Kérdések, hozzászólások

15.45    Teaszünet

16.10    A hazai koromkampány bemutatása
Simon Gergely környezetkémikus, a Levegő Munkacsoport témafelelőse

16.30    Jó példák a légszennyezés visszaszorítására Magyarországon
Bendik Gábor környezetvédelmi szakjogász, Levegő Munkacsoport

16.50    A közösségi közlekedési módok lehetséges szerepe a koromszennyezés csökkentésében
            Szabó Zoltán közgazdász, a Levegő Munkacsoport programvezetője

17.00    Jó példák a koromszennyezés visszaszorítására Csehországban
Dr. Miroslav Šuta környezetvédelmi szakértő, a Cseh Nemzeti Kémiai Biztonsági Bizottság tagja

17.20    A közlekedési árak helyretétele, mint a megoldás egyik legfontosabb eleme
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke

17.40    Kérdések, hozzászólások

18.30    Fogadás

 

 

2. nap (november 18. csütörtök)

8.30      Regisztráció

Levezető elnök: Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke

9.00      Mit kíván Budapest? 
Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal Környezetgazdálkodási és Energetikai Ügyosztályának vezetője

9.15      Miért beteg egy nagyváros? A hazai környezet-egészségügyi helyzet bemutatása, különös tekintettel Budapestre
Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke

9.30      Mit tehet a kormány a környezetbarát közlekedési rendszer kialakítása érdekében?
Schváb Zoltán helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

9.50      Szervez(z)ünk és szabályoz(z)unk! – teherforgalmi stratégia, parkolási stratégia, személyforgalmi behajtási díj és BUBI
Devecz Miklós ügyvezető igazgató, Parking Kft.

10.10    Minden út Berlinbe vezet – a német gyakorlat bemutatása
Dr. Axel Friedrich, a Német Környezetvédelmi Ügynökség Közlekedési részlegének volt vezetője, az európai koromkampány vezetője, Berlin, Németország

10.30    Kérdések, hozzászólások

10.50    Teaszünet

11.10    Dugódíj – mérnöki és közgazdasági elmélet, nemzetközi gyakorlat és budapesti megvalósíthatóság
Erhart Szilárd szakértő

11.30    Behajtási díj vagy városi útdíj? – a Levegő Munkacsoport álláspontja
            Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport témavezetője

11.45    A közlekedési környezetszennyezés csökkentésének lehetősége Budapest belvárosában
            Várady Tamás, a Közlekedés Kft. ügyvezető igazgatója

12.00    A közlekedés környezetbarátabbá tételének lehetőségei Budapesten
            Keszthelyi Tibor, a FŐMTERV Zrt. vezérigazgató-helyettese

12.15    BKK: A jövő lehetősége az élhetőbb, szerethető Budapestért
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezetője

12.35    Kérdések, hozzászólások

12.50    A konferencia zárása, majd büféebéd

13.00    Sajtótájékoztató

A koromkampány honlapja:  www.koromkampany.org (magyarul),
www.sootfreeclimate.org (angolul), www.russfrei-fuers-klima.de (németül)

Hírfigyelő