2012 novemberében az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága bemutatta a fluorozott gázok (F-gázok) új szabályozásának első tervezetét. Azóta folyik ennek a vitája a különböző uniós fórumokon és a szakemberek körében. A téma azért különös jelentőségű, mert ezek a mesterséges gázok nagymértékben hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz.

Az ózonréteget károsító közegek

Az ózonréteget és éghajlatot károsító klórozott és fluorozott közegek (HCFC-k) kitiltásáról az Európai Közösség a kilencvenes években a kérdést világszinten szabályozó Montreali Egyezményben előírtaknál gyorsabban határozott. Eredetileg néhány tagország nemzeti szabályozásában jelent meg a korlátozás, amelyet az Európai Gazdasági Közösség is átvett. 1996-tól betiltották a HCFC-k előállítását, majd 2000-től a régebbi berendezések szervizelését is csak úgy lehetett elvégezni, ha lecserélték a HCFC-t HFC közegre. Az egyik legnagyobb siker a háztartási hűtőgépek közegének szénhidrogénekre cserélése volt, jobbára izobutánra. (Hazánkban is évek óta 100%-ban természetes közeget alkalmaznak.) 1992 előtt a világon szinte kizárólag ózonkárosító CFC-12 közeget alkalmaztak. A legtöbb helyen az ezredforduló táján az éghajlatot károsító HFC-134a-ra tértek át. A kompromisszumos megoldásnál arra hivatkoztak, hogy a természetben előforduló egyes szénhidrogének (pl. a propán, izobután) ugyan csak minimálisan károsítják az éghajlatot, de robbanásveszélyesek. Európában azonban a készülékek robbanásbiztos kialakításával biztonságosan áttértek a propán-izobután keverékére, majd később szinte csak az izobutánt töltötték a háztartási hűtőgépekbe. A robbanásveszély csak meghatározott koncentráció mellett lép fel, és a veszély elkerülhető a feldúsulás megakadályozásával. 2012-ben Európában már 90%-ban izobutánt használtak háztartási hűtőgépekben, ami a világ termelésének egyharmadát jelentette. Azt valószínűsítik a szakértők, hogy 2020-ra a hűtők háromnegyede globálisan is szénhidrogénekkel lesz töltve. A szénhidrogének folyamatosan váltják ki az ózonkárosító CFC-ket a kereskedelemben a hűtőgondoláknál, az italhűtőknél és a kisméretű fagyasztóládáknál is, de még nem olyan széles körben, mint a háztartási hűtőgépeknél.

A szintén ózonréteg-károsító HCFC-22 és HCFC-141b alkalmazását új berendezésben 2000 és 2002 között tiltották meg, míg a HCFC-vel működtetett berendezések szervizelését 2010-től. Az előírás alól a visszaforgatott HFC-k a kivételek, azokat még 2015-ig használni lehet. Mindez a Montreali Egyezményben előírtakat 10 évvel megelőzi.

Az éghajlatot nagymértékben károsító közegek

2006-ban vezettek be az Unióban bizonyos mértékű korlátozást az üvegházgázokra a hűtés- és légtechnika területén. Az eredeti szabályozás kissé hézagos volt, és enyhe, de így is hatékony iránymutatásnak bizonyult a gazdasági élet szereplői számára. Néhány tagállam és szomszédjaik (Ausztria, Dánia, Németország, Norvégia, Svájc) már akkor az uniósnál szigorúbb szabályozást vezetett be. 2012. novemberben az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága bemutatta a fluorozott gázok (F-gázok) új szabályozásának első tervezetét. Most az EU szintjén folyik a 2006-os szabályozás átdolgozása. A szigorítások közül a legfontosabb a nagy globális felmelegedési potenciálú (GWP) HFC-k kiváltása. Ez igen bonyolult folyamat, mivel az egyes alszektorok, termékek esetében nagyon körültekintően kell dönteni a részletkérdésekről. Az Unió azonban elkötelezett egy jelentős, jól nyomon követhető szigorítás mellett, mivel 2050-re legalább 85%-kal, de lehetőleg 95%-kal szeretné csökkenteni az üvegházgázok (ühg) kibocsátását az 1990-es bázishoz képest. Noha ma még az F-gázok csak 2 százalékban részesek a kibocsátásban, arányuk akár 40%-ra is emelkedhet 2050-re, figyelembe véve, hogy világszerte növekszik a hűtési-klimatizálási igény a globális klímaváltozás, a népességrobbanás és az urbanizáció miatt. Dánia áll az élen a HFC-k természetes közegekre cserélésében. Ez azt jelzi, hogy a HFC csökkentése egyszerűbben keresztül vihető, mint más iparágakban csökkenteni az ühg-kibocsátást. A szabályozást a dánok úgy alakították ki, hogy javítsa a természetes közegek piaci esélyeit. A HFC-k kivonására pedig a Montreali Egyezmény mechanizmusát alkalmazzák.

A 2012-es szabályozástervezethez rengeteg módosító javaslat érkezett. Érdekes módon ezek jelentős része nem fellazítaná a javaslatot, hanem egyes területeken még tovább is menne. Most folyik a Parlament és a Tanács közötti egyeztetés. A résztvevő nemzeti szakértők igyekeznek egy közös véleményt tető alá hozni. Megkezdődött a háromoldalú vita a litván elnökség vezetésével a véglegesítésről.

Az uniós szabályozási javaslat előkészítése során végzett hatásvizsgálatok 27 alágazatot világítottak át, és megállapították, hogy rendelkezésre áll Európában a technológia a HFC-ről természetes közegekre való átálláshoz új berendezések esetében.

Sok környezetvédő szervezet nem tartja elég előremutatónak a tervezetet, míg az ipari lobbisták közül többen állítják, hogy a feltételek egyes szegmensekben teljesíthetetlenek, vagy akár közvetve az éghajlatot károsító hatásuk is lehet. A probléma az, hogy a részletkérdések nagyon bonyolultak, szerteágazóak, sokszor a megnevezések, az egyes kategóriák besorolása sem egységes. Egy-egy adott esetben mindkét félnek igaza lehet. Például kedvező, hogy a természetes gázok alkalmazása sokszor energia megtakarítással is jár. Vagyis a fosszilis tüzelőanyagok használatát is csökkenti. Ezért a gyorsabb átállás hamar megtérülhet. Máskor viszont, mint például a háztartási méretű hőszivattyúk esetében a túlzottan körülményes, éves ellenőrzés előírása annyira megdrágíthatja az üzemeltetést, hogy a vevők inkább a hagyományos szén- vagy olajkazánt fogják választani, lényegesen nagyobb ühg-kibocsátást okozva. A szigorúbb szabályozást szorgalmazók azzal érvelnek, hogy ez esetben is hagynak időt a felkészülésre a gyártóknak és a felhasználóknak egyaránt.

Az éghajlatot nem károsító, természetes közegekre cseréléshez adott a technológia a következő területeken:

Az árak alapján ma még nehéz meggyőzően érvelni, mivel a szigorúbb szabályozás hatására felgyorsulnak majd a fejlesztések és a kereslet a természetes gázok területén, és a növekvő piaci igény kielégítése leviszi az éghajlatvédelmi szempontból kedvezőbb berendezések árát.

Az eredetileg egyszerűbbnek látszó szakmai viták annyira kiterebélyesedtek az utóbbi időben, hogy késhet az új szabályozás 2014 elejére tervezett elfogadása és 2015-től történő alkalmazása.

A magyarországi helyzet

A tudásban, a technológiák fejlesztésében, a szerviz színvonalában, a vizsgáztatási gyakorlatban és a hűtésnél, légkondicionálásnál alkalmazott közegek nyilvántartásában nem vagyunk elmaradásban. Amint az egy nemrég tartott brüsszeli szakmai konferencián kiderült, sok területen szinkronban vagyunk az innovációban vezető európai cégekkel a fejlesztésben. Sajnos a gyártási volumen nálunk nagyságrendekkel elmarad a nagy nyugati cégekétől. Ez részben a marketing hiányának köszönhető.

A felhasználók között vannak például olyan kereskedelmi láncok hazánkban, amelyek többé-kevésbé áttértek a természetes gázokra. Mások a szabályozástól teszik függővé a döntéseiket. Nehezebb helyzetben vannak az egészségügyi és szociális létesítmények és egyes kis- és középvállalkozások, hiszen a költségvetési szigor, illetve a válság hatását ők érzik meg legjobban. A szigorúbb környezetvédelmi szabályozásból eredő feszültségek oldására megvan a lehetőség. A közérdeket szolgáló szabályok bevezetéséhez a közintézmények kaphatnak vissza nem térítendő támogatást, ami egyben piacot is jelenthet a gyártóknak. A piaci alapon nehezen vagy egyáltalán meg nem térülő költségek fedezetére (K+F, képzés, piaci alapú hitelfelvételek) pedig ugyancsak van lehetőség az említett forrásokból. Fontos azonban, hogy a folyamat kiszámítható legyen, és a közintézmények, piaci szereplők (felhasználók és gyártók) előre tudjanak tervezni legalább 2020-ig.

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese