A Levegő Munkacsoport küzdelme a Dagály Fürdő fáinak pótlásáért

A Dagály Fürdő északi részére a 2007-2008. évben gyógyszálló létesítését tervezték. Az ezzel kapcsolatos építési helyek kijelöléséről folyó településrendezési eljárásban a Levegő Munkacsoport a területen lévő fák védelmében és a strand zöldfelületi arányának megőrzéséért foglalt állást. Fakivágások azonban ennek a tervnek a megvalósításakor is történtek volna.

Magyarország kormánya 26/2014. (II.7.) rendeletében döntött a FINA 2021.évi Úszó- Vízilabda-, Műugró-, Műúszó-, és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmény-fejlesztés megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról. A kormány már a 1750/2013. (X.24.) határozatában döntött arról, hogy a létesítményt Budapest XIII. kerületében Dagály strandfürdő területén építsék meg. Emiatt a kerületi szabályozási tervet módosítani kellett. A módosítás 101 lombhullató fát és 14 örökzöldet sorolt fel, amelyek kivágása szükséges a létesítmény miatt. Bár a Levegő Munkacsoport ebben az eljárásban is részt vett, az építési hely nagyságának meghatározásába nem lehetett beleszólása.

A Levegő Munkacsoport ezért 2015. április 2-án dr. Fürjes Balázs kormánybiztoshoz írott tértivevényes levélben bejelentkezett a tervezett létesítmény építéshatósági eljárásába favédelmi vonatkozásban. Levelünket május 14-én a kormánybiztos titkárságához intézett e-mailben megismételtük. Javasoltuk, hogy a kivágott fák pótlása a fák valódi értékét, társadalmi hasznát, a lombozat produkcióját kifejező számítás szerint történjen, és mellékeltük e módszer alkalmazásának részletes leírását.

Mivel válasz egyelőre nem érkezett, június 2-án levelet írtunk a XIII. kerületi Önkormányzat polgármesteréhez, akit tájékoztattunk a kormánybiztoshoz intézett levelünk tartalmáról, és kifejtettük, hogy mivel a Világbajnokság megrendezése miatt jelentős számú, nagy lombozatú fát fognak kivágni, környezet-egészségügyi szempontból fontosnak tartjuk, hogy a fák vegetációs időszakban produkált lombmennyiségének mértéke kompenzálásra kerüljön a környéken.

Ezt követően a polgármester meghatalmazása alapján megbeszélést tartottunk a Polgármesteri Hivatal Építésügyi Osztályának környezetvédelmi ügyintézőjével a megvalósíthatóság körülményeiről.

Különösen sürgetővé teszi a szükséges intézkedéseket, hogy Mexikóváros visszalépése után kormányunk vállalta, hogy a rendezvényt a tervezettnél négy évvel korábban, 2017 nyarán megtartják Budapesten.

Mivel a Levegő Munkacsoport is fontosnak tartja, hogy hazánk méltó környezetben fogadja a világbajnokságra érkező vendégeket, sürgetővé vált a környék reprezentatív fásítása is. Ennek érdekében ismét levelet intézünk az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztoshoz.

Schnier Mária

Hírfigyelő