Megkerülhetetlen a középületek rendbehozatala

Most folyik az EU-ban az energiahatékonyság szabályozásának vitája. Nem könnyű az egyeztetés, hiszen óriási különbségek vannak az egyes országok eddigi teljesítésében, az életszínvonalban és a természetes adottságokban. A közös álláspont elfogadásáig szokás szerint sok kompromisszumot fognak kötni, és vélhetően felpuhulnak az eredetileg szigorúbb elvárások.
Néhány éve lakossági fórumot rendeztek egy hetedik kerületi iskolában, ahol a mosdóban hiányzott a WC ülőke. Egy téli konferencián, elegáns belvárosi műemléki épületben a ferdén beérkező napsugarak jól mutatták az alsó, másfél centis rést az egyik erkélyajtón. De ennél is nagyobb baj, ha a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekek az otthoni körülményektől alig különböző, lerobbant iskolába járnak. Egy Japánról szóló előadáson elhangzott, mekkora gondot fordítanak az iskolai körülményekre (és az étkeztetésre). Azt akarják ugyanis, hogy minden gyerekben tudatosuljon: ha komolyan veszik a tanulást, akkor jobb élet vár rájuk.
Hazánknak az lenne az érdeke, hogy végre nagyobb ütemben újítsák fel az épületállományt. A háború után negyven éven át a mennyiségi hiányra hivatkozva hanyagoltuk el ezt a területet. A rendszerváltás óta pedig, ha volt is esetenként forrás az energia megtakarítását célzó korszerűsítésekre, ezek két nagyságrenddel maradtak el az energiaár nyílt és rejtett támogatásától.
Az EU említett tervezetében most az szerepel, hogy 2020-ig évente a köztulajdonú épületek 3 százalékát kellene felújítania a tagállamoknak, de ebbe nemcsak energetikai, hanem egyéb felújítások is beszámíthatók. Jelenleg azonban legfeljebb a középület-állomány fél százaléka újul meg idehaza. Ugyanakkor felújításra ösztönöz a közös épületenergetikai követelmény is: 2018 után csak a „majdnem zéró kibocsátású”, vagyis igen szigorú előírásoknak megfelelő színvonalú épületeket tulajdonolhatnak, bérelhetnek a közintézmények.
A magyar kormány szeretné, ha a teljesítés számonkérése csak 2014 után, az új EU-források megjelenésekor kezdődne. Ez az említett forráshiány tükrében méltánylandó. Célszerű lenne azonban, ha – az EU nyomásától függetlenül – a felújítási hullám előkészítése azonnal megkezdődne, és erre a szabályozás garanciát adna. Végig kellene gondolni, mit kell tenni 2014-ig. Mindenekelőtt leltározni kell a köztulajdont, és ezzel párhuzamosan elkészíteni az épületek energetikai auditálását. Ahol már van ilyen, ott jól láthatóan ki kellene függeszteni az épület „bizonyítványát” (és egy hőmérőt is a szemléletformálás céljából). A hiányzó felmérések elvégzésére pedig meg kellene határozni egy pontos ütemtervet.
Számolni kell továbbá a felújítások felmérésénél, ütemezésénél a most is folyamatban levő intézményi átszervezésekkel. Ezzel talán csökkennének az átgondolatlan felújítások, illetve az egyenetlen kihasználtság. Elég a kórházakra, az oktatás átszervezésére emlékeztetnünk.
Egyes befolyásos érdekcsoportok a felújítások fékezésében érdekeltek és igyekeznek minél több enyhítést kiharcolni. Több ország közigazgatása forráshiánytól tart, ami sok tagállam eladósodottsága és – tegyük hozzá – felkészületlensége mellett érthető. A nemzetközi társaságok pedig szívesebben látnának energiatermelést bővítő befektetéseket, természetesen állami garanciák mellett, a kockázatokat minimalizáló környezetben. Ugyanakkor rengeteg érv szól a felújítások mellett. Az említett „példamutatáson” kívül például csökkennének az üzemeltetési költségek, nőne a foglalkoztatás az építőiparban, kevesebb energiát kellene importálnunk stb.
A Levegő Munkacsoport reménykedve várja, hogy a tervezők, kivitelezők, költségvetési szervek, valamint mindnyájan, akik aggódunk a környezetünkért, sikeresen lobbizzanak, hogy 2014-től elegendő forrás, jól előkészített projektek és felkészült építési szektor várja majd a nagy felújítási hullámot.

Hírfigyelő