Lesz-e kormányhatározat az elektromos kétkerekűekről?

Már hét hónapja lejárt a határidő, amelyet a kormány adott a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszternek a két- és háromkerekű járművek elterjedésének ösztönzéséről szóló előterjesztés elkészítésére. Úgy tűnik, egyelőre az sem segített, hogy civilek már több mint fél éve kidolgoztak erre egy részletes javaslatot, és eljuttatták azt az illetékes minisztériumokhoz.

A kormány 2016 februárjában fogadta el az elektromobilitás elterjesztését szolgáló további intézkedésekről szóló kormányhatározatot, amelynek 3. pontja „felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával vizsgálja meg a két- és háromkerekű elektromos járművek (pedelec, e-bike) nemzetgazdasági lehetőségekre épített, szélesebb körű hazai elterjedését segítő lehetséges kormányzati intézkedéseket és készítsen azokról előterjesztést a Kormány számára. … : 2016. május 31.” Mivel a határidőig az előterjesztés nem készült el, a Levegő Munkacsoport úgy döntött, hogy segítséget nyújt a kormánynak. A Magyar Kerékpárosklub, a Szélessáv Alapítvány és a Go-Mobility Kft. közreműködésével elkészített egy kormányhatározat-tervezetet, és azt eljuttatta a hazai elektromobilitás elterjesztését célul kitűző Jedlik Ányos Klaszternek (JÁK). A JÁK pedig – egyetértve a tervezetben foglaltakkal – továbbította azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak 2016 júniusában.

Fontos szerepet kaphatnak a két- és háromkerekű villamos meghajtású járművek vagy – más szavakkal – könnyű elektromos járművek a fenntartható városi közlekedésben. Használatuk révén csökkenhet a települések forgalmának zsúfoltsága és a gépjárművek által kibocsátott szennyező anyagok mennyisége, továbbá az aktív, egészséges életmód eszközei is lehetnek. Jelentős szerepük lehet a városi áruszállításban is. Ezért a civil szervezetek egyebek mellett javasolják, hogy a kerékpárok munkába járásához használata esetén a helyi közlekedésben kilométerenkénti 30 forint közlekedési hozzájárulást adhasson adómentesen a munkáltató; készüljön olyan szabályozás, amely elősegíti a kerékpárok tárolását; a kormány biztosítson forrásokat a könnyű elektromos járművek használatának népszerűsítésére; kerüljön elfogadásra jogszabály az elektromos közkerékpár-rendszerek elterjesztésére; valamint ösztönözzék az elektromos kétkerekűek használatát az államigazgatási dolgozók körében. A civilek sürgetik továbbá a robbanómotoros kétkerekűek használatának korlátozását, valamint a dugódíj bevezetését Budapesten.

Remélhetőleg 2017-ben eljutunk odáig, hogy a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter – ha megkésve is, de – teljesíti a kormány által rájuk kirótt feladatot a könnyű elektromos járművek elterjesztésére.

Hírfigyelő