Az autópálya-törvény módosítása kárt okoz az országnak

Levélben fordult a Levegő Munkacsoport Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, kérve az autópálya-törvény módosításáról szóló törvényjavaslat visszavonását

Levélben fordult a Levegő Munkacsoport Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, kérve az autópálya-törvény módosításáról szóló törvényjavaslat visszavonását. A jelenleg az országgyűlés által tárgyalt tervezet célja ugyanis elsősorban az, hogy a kormány úgy növelhesse az állami költségvetés hiányát, illetve az állam eladósodottságát az elkövetkező években évi több százmilliárd forinttal, hogy az ne kerüljön kimutatásra az állami költségvetésben. A törvényjavaslat előterjesztése során sem az országgyűlési képviselők, sem a közvélemény nem kapta meg a szükséges tájékoztatást, így tulajdonképpen fel sem mérhették annak valós kockázatait. „Az állami kiadások ilyen módon történő elrejtése álláspontunk szerint ellentmond az Alkotmány, az államháztartási törvény és az Európai Unió Pénzügyi Rendelete előírásainak, ráadásul az elkövetkező években hatalmas terheket ró az adófizetőkre” – állapította meg Pavics Lázár közgazdász, a Levegő Munkacsoport vezető szakértője. „Ez a törvénymódosítás a hazai közvélemény felé azt közvetíti, hogy a jogszabályokat ki szabad játszani, hiszen az állam is ezt teszi. A nemzetközi közvélemény és a külföldi döntéshozók felé pedig megerősíti azt a sajnos kialakulóban lévő képet, hogy egy csaló ország vagyunk.”
„Különösen megdöbbentő, hogy ezt a számviteli trükköt az autópálya-építés felgyorsítása érdekében követik el, vagyis egy olyan tevékenységért, ami a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hivatalos anyaga szerint is súlyosan környezetszennyező és fenntarthatatlan” – tette hozzá Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

Levél Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz itt olvasható (pdf)

Hírfigyelő