A Levegő Munkacsoport a hazai termékek fogyasztásáért küzd

Megalapozatlanok és félrevezetőek azok a vádak, amelyekben a FruitVeb, illetve az Agrárkamara a magyar termékek hitelének rontásával vádolja a Levegő Munkacsoportot.[i]

Az Agrárkamara közleményével szemben a Levegő Munkacsoport nem rangsorolta az egyes országokban vásárolható termékeket azok permetszer-szennyezettsége alapján. Sőt több korábbi sajtóanyagában és kiadványában – részben a növényvédő szerek jelentette kisebb kockázat miatt – a hazai zöldség- és gyümölcstermékek fogyasztására buzdította a fogyasztókat.

A Levegő Munkacsoport örömmel olvasta az Agrárkamara közleményében, hogy a „hivatalos magyar szervek évente 10 ezernél is nagyobb mintát vesznek az árusított zöldség és gyümölcsféleségekből”. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai ennek ellenére a korábban fellelt és hasznosított legfrissebb hatósági éves jelentésekben[ii] csak ennél lényegesen kevesebb vizsgálat (3635 db) eredményét összefoglaló jelentést ismertetnek, ezért szükséges lenne nyilvánosságra hozni az általuk még nem látott hatósági elemzések eredményeit is. Sajnos a korábbi évek jelentéseiben is csak ehhez hasonló számú minta összegző értékelése szerepelt.

Az Agrárkamara közleményében szerepel, hogy a magyar termékek minden kockázat nélkül fogyaszthatóak, viszont épp az általa is elismert hatósági vizsgálatokat összegző éves jelentésekben szerepel, hogy például abban az esetben, ha egy-egy termékben több különféle hatóanyag van, annak emberi szervezetre gyakorolt hatása nem tisztázott, a kockázatok becslésére alkalmas toxikológiai módszerek fejlesztés alatt állnak. A Levegő Munkacsoport szerint a kockázatok felmérésére való képtelenség és a tudományos bizonytalanságok nem jelentik a kockázatok hiányát.

A Levegő Munkacsoport témával kapcsolatos sajtóanyagában valóban nem szerepelt, hogy az egyes termékek milyen arányban hazai vagy import eredetűek, mivel ez a fogyasztók egészsége, illetve a sajtóközlemény mondanivalója szempontjából lényegtelen kérdés. A sajtóanyagban a magyar jelző a hazánkban vásárolt termékeket jelölte. Az Agrárkamara kérésére elmondható, hogy a bolti tájékoztatás alapján minden kultúrából egy import eredetű volt.

A Levegő Munkacsoport értetlenül áll az Agrárkamara azon megállapításával szemben, hogy „hazai termékekben nem fordulhat elő ilyen arányban – 79 százalék – problémás, növényvédő szer maradványos zöldség, gyümölcs”. Egyrészt a környezetvédő szervezet sosem állította, hogy ezen termékek mindegyike problémás lenne, mindössze 1-2 termékkel kapcsolatban voltak aggályai (10%). Az a megállapítás viszont, hogy a termékek ilyen arányában is lehetnek növényvédő szerek, a hatósági vizsgálatokat összegző éves jelentéséből is leszűrhető, például a 2005-2008. években vizsgált almák 3 évben is mintegy 80 százalékos arányban tartalmaztak növényvédő szereket.

A Levegő Munkacsoport valószínűtlennek tartja, hogy nagy számú zöldség- és gyümölcsminta esetén reális esély van arra, hogy ne találjanak egyetlen termékben sem szermaradékot, amint azt Mártonffy Béla, a FruitVeb ügyvezető igazgatója nyilatkozta.

Mivel a Levegő Munkacsoport nem is szándékozott reprezentatív vizsgálatokat végezni, természetesen a vizsgálatokból nem is szűrhető az le, hogy a hazai termékek milyen arányban tartalmaznak permetszer-maradványokat. A vizsgálat során azonban a kis mintaszám ellenére is előfordult kockázatosnak tartott vegyület.

A Levegő Munkacsoport a vizsgálatokat egy akkreditált laboratóriumban végeztette, és a mintavételezés, valamint a csomagolás-szállítás módja az ő elvárásaiknak megfelelően történt. Ez utóbbinak hivatalos ellenőrzése valóban nem volt, de ezt senki nem állította, és ez nem is volt a fogyasztói szempontú vizsgálat célja.  A mintákkal kapcsolatos jegyzőkönyv megtalálható a www.levego.hu honlapon.

Sajnos a viták során elsikkadt a Levegő Munkacsoport – sajtóközleményében is említett – azon célja, hogy a hazánkban is jelen lévő multinacionális kereskedelmi láncok a fogyasztóvédelmi politikájuk során a nyugat-európaihoz hasonlóan járjanak el a vásárlókkal szemben, a termékeikben szemben a hatóság által előírtnál kisebb szermaradék-értékeket garantálva. Fontos cél továbbá, hogy az uniós kötelezettségként 2012-ig elkészítendő hazai Növényvédelmi Akcióterv megfeleljen azon elvárásnak, hogy elősegíti a környezetkímélő és a fogyasztók szempontjából legbiztonságosabb növénytermesztési, illetve növényvédelmi gyakorlatok elterjedését.

A Levegő Munkacsoport bízik benne, hogy a témát érintő esetleges nézeteltéréseket szakmai vitákkal, majd a közös célok érdekében végzett együttműködéssel sikerül lezárni. Az elmúlt napok egyeztetései alapján úgy tűnik, hogy a fent említett szervezetek egy része egyetért abban, hogy több szempontból is kedvező lenne a környezetet és a fogyasztók egészségét kímélő integrált növényvédelmi megoldások elterjedése.

Készült a Sigrid Rausing Trust és a PAN Germany támogatásával.

[i]     Sajnos a FruitVeb honlapján nem találtuk a témával kapcsolatos közleményt, így a médiában megjelent hírekre, valamint az Agrárkamra honlapján: http://nak.hu/redirect.php?x=%c3%81gazatiinform%c3%a1ci%c3%b3k/AMagyarAgr%c3%a1rkamarah%c3%adrei/tabid/118/Default.aspx  szereplő cikkre reagálunk.

[ii]   Növényvédőszer-maradék vizsgálati eredmények növényi termékekben, feldolgozott növényi alapú élelmiszerekben és környezetvédelmi mintákban (2008), MGSzH, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság,  http://www.fvm.gov.hu/doc/upload/201002/novenyvedoszer-maradek_eves_jelentes_2008_honlap.pdf

Hírfigyelő