Az LMP budapesti képviselőjelöltjei is aláírják a civilek zöld követeléseit

A „Számonkérhető döntéshozókat a Zöld Budapestért!” kampány újabb sikere, hogy az LMP budapesti elnöksége arra kéri a pártnak az önkormányzati választásokon induló fővárosi jelöltjeit, hogy írják alá azt a nyilatkozatot, amely alapján akár bíróság előtt is felelősségre lehet majd vonni őket, ha megválasztásuk esetén nem tesznek meg minden tőlük telhetőt egy élhetőbb, egészségesebb Budapest megteremtése érdekében. Erről számolt be a mai sajtótájékoztatóján Heltai László, az LMP budapesti elnöke, terézvárosi képviselőjelölt.

A kampányt kezdeményező huszonhárom civil szerveződés arra kéri az októberi önkormányzati választásokon Budapesten induló jelölteket, hogy írjanak alá jogilag számonkérhető nyilatkozatot: megválasztásuk esetén minden tőlük telhetőt megtesznek a választási ígéreteik betartására, amelyek egy zöldebb, egészségesebb, élhetőbb Budapest megteremtését szolgálnák. A civil szerveződés már eljuttatta az általuk egyhangúan elfogadott, 25 pontból álló követeléssort a jelölteknek, kérve őket, hogy ezek megvalósítását segítsék elő.

„Budapesten egyre több a környezetterheléssel összefüggésbe hozható megbetegedés, például az asztmás gyermekek száma 2009 és 2017 között 33 százalékkal nőtt. Az utóbbi évek nagy kánikulái alatt 15-30 százalékkal nőtt az elhalálozások száma. Nyilvánvalóan nem csak a kezdeményező 23 civil szerveződés, hanem minden budapesti garanciát szeretne kapni arra, hogy párthovatartozástól függetlenül olyan városvezetésünk lesz, amely véget vet ennek a tragikus folyamatnak. Ezért várjuk egyaránt a kormánypárti és ellenzéki jelöltek aláírását” – fejezte ki a civilek reményét Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

„Az éghajlati válság azonnali cselekvést igényel a város vezetőitől. Követeljük, hogy Amszterdam, Köln, London, Madrid, Ottawa, Párizs, Róma és sok más város példáját követve a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok is hirdessenek ki klímavészhelyzetet, majd dolgozzanak ki és valósítsanak meg ennek megfelelő cselekvési tervet” – jelentette ki Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára.

„Kiemelt követelésünk a fák, a zöldterületek fokozott védelme, a zöldfelületek jelentős bővítése. Az elmúlt években rengeteg indokolatlan fakivágás történt Budapesten, és a Városliget mellett veszélyben vannak olyan fontos természetes zöldterületek, mint a Római-part és a kispesti Kiserdő” – hívta fel a figyelmet a követelés fontosságára Spät Judit, a Maradjanak a Fák a Rómain csoport aktivistája. Budapest az előrejelzések szerint a leggyorsabban felmelegedő európai városok között van, ezért különösen fontos a városi zöldterületek megóvása, sőt ezeknek a növelése.

A jogilag kötelező nyilatkozatot eddig Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, V. Naszályi Márta (I. kerület), dr. Kiss László (III. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Balog Róbert (XX. kerület) polgármesterjelöltek és több kerületi képviselőjelölt írta alá.

A civil szerveződések kérik a választópolgárokat, hogy petíció aláírásával is támogassák a kezdeményezést.

Hírfigyelő