Ligetünk – az összecsapás óta

A Városliget ügye sok kérdést felvető módon alakult a július 6-i események óta, vagyis azóta, hogy a ligetvédők békés demonstrációját a régi Kertem szórakozóhely előtt megzavarta egy munkagép. A rendőrök akkor több, a munkagép elé álló ligetvédőt előállítottak, mert fontosabbnak ítélték annak áthaladását a demonstráció zavartalanságánál.

Azóta a bejelentett, békés demonstráción résztvevő állampolgárok egy része – köztük Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport munkatársa – beletemetkezett a jogszabályok rejtelmeibe, hogy nyolc napos határidővel benyújthassa kérvényét a rendőrséghez az állítólagos szabálysértésért kiszabott büntetéssel kapcsolatban. Azt ugyanis a hatóság jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenséggel indokolják, viszont a rendőri eljárás jogszerűségét minden résztvevő és a közvélemény nagy része is megkérdőjelezi. A benyújtott kifogások elbírálása zajlik.

A Ligetvédők táborát azóta felszámolták a biztonsági őrök, rendőri támogatással. A területet folyamatosan – a sajtóban már elhíresült – „kopaszok” tartják ellenőrzésük alatt, akikről az a hír járja, hogy bár egy őrző-védő cég alkalmazottai, mégis alkalomadtán utasításokat osztanak egyenruhás (rendőr) kollegáiknak.

Elkövetkezett az az idő, amikor az ellenállás visszahúzódik az íróasztalok mögé. A Ligetvédők és az őket támogató civilszervezetek, magánszemélyek próbálnak jogi, hatósági hiányosságokat feltárni a bontási és egyben építést előkészítő munkálatokban, hogy legalábbis lassítsák a Városliget Zrt. munkáját. Hogy mire való ez az „időhúzás”?

A civilek nem adják fel, akár testükkel állnak a munkagépek elé, hogy előrehaladásukat lassítsák, mert bíznak benne, Bíznak abban, hogy az így nyerhető idő elég arra, hogy a lakosság mind nagyobb része átlásson a szándékosan keltett zűrzavaron, és rájöjjön, hogy ami a Városligetben történik, az az adófizetőkmegkárosítása. Mindannyiunk személyes kára lesz, ha felszámolják a pihenésre, kikapcsolódásra, rekreációra kiválóan alkalmas parkot a város központjában. A helyet, ahol családok sportolhatnak, élvezve a természetközeli, egészséges környezetet, ahol szerelmespárok találkozhatnak, ahol munkatársak szervezhetnek közösségfejlesztő programokat, vagy éppenséggel állampolgárok élhetnek a véleménynyilvánítás jogával, és rendezhetnek demonstrációt. Mindezt ingyenesen, senkit meg nem károsítva.

Lassítják a civilek a munkálatokat azért is, hogy időt hagyjanak azoknak a szakembereknek, akik már évek óta azon dolgoznak, hogy a kormányt – mint megrendelőt – jobb belátásra bírják a Városliget beépítésével kapcsolatban; beláthassák, amit mindenki lát, hogy múzeumnak való helyek vannak még Budapesten. No meg azt is, hogy a jelenlegi funkciójában páratlan Városliget beépítésével hazánk hatalmas kárt szenvedne el.

A legújabb fordulat pedig az, hogy a Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt. fórumsorozatot indít a Városliget megújításáról. Lehet, hogy volt rá öt évük, lehet, hogy ha kicsit előbb von be a tervezésbe minden érdekeltet a beruházó, akkor megelőzhetőek lettek volna az elmúlt hetek botrányai, mégis örömteli lesz, ha ez a fórumozás azt jelzi, hogy az elmúlt időszak megpróbáltatásai nem voltak hiábavalók.

Most a legfontosabb feladat, hogy minél többen iratkozzanak fel a Ligetvédők riadóláncára (https://www.facebook.com/groups/188784674833720/), amely azért jött létre, hogy ha bárki azt látja, hogy megkezdődik a fakivágások előkészítése, ehhez gépek, munkások vonulnak fel, azonnal mozgósítani lehessen minél több embert. Azért, hogy aki teheti, azonnal a helyszínre siethessen, akadályozni a rombolást, dokumentálni mi történik, valamint tudósítani róla a Ligetvédők Facebook-oldalán!

Hírfigyelő