Növekedhet a zaj

Eddig is kevéssé voltak alkalmasak a jogszabályok az emberek megvédésére a zajtól, káros rezgésektől, de a jelek szerint a kormánynak sikerülni fog tovább gyengíteni ezeket. Mindez annak ellenére történik, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a zajszennyezés sok betegséget okoz, tehát komoly költségekbe veri az egészségügyi ellátórendszert, és jelentős munkaidő-kieséssel jár.

Egy új rendelettervezet szerint a kormány növelni tervezi a nappali zajhatárértéket az „alkalmi rendezvények” környékén. Azonban nemcsak ott, hanem a Hungaroring és a Pannon autóversenyző pályákon is jóval többször lehet a normálisnál jóval nagyobb a zaj, mint eddig. Évente akár 40 napon is. Várható, hogy e negyven napból a legtöbb hétvégére esik. Vagyis azok, akik e versenypályák közelében laknak – a rendeletmódosítási javaslat tizenhétezerre teszi a számukat – búcsút inthetnek a hétvégi pihenésnek.

A Levegő Munkacsoport véleményezte a rendelettervezetet, és komoly aggályait fejezte ki annak egyes rendelkezéseivel kapcsolatban. Egyúttal kérte a kormányt, hogy mielőbb készítesse el a zajvédelmi stratégiát, amely a zajvédelemmel kapcsolatos alapelveket rögzítené, és amely alapján megalkothatók a korszerű, az emberek nyugalmát hatásosan védő zajvédelmi jogszabályok, és meghozhatók a szükséges intézkedések. (A zajvédelmi stratégia elkészítését a legújabb Nemzeti Környezetvédelmi Stratégia is előírja, azonban még a munka előkészítése sem kezdődött meg.)

Hírfigyelő