Megnyílt a Levegő Munkacsoport vándorkiállítása az V. Arany János utca 10-ben

Ez az első helyszíne a kiállításnak 2013-ban, amely az Európai Unióban a tiszta levegő éve. Tiszta levegőre pedig mindnyájunknak szükségünk van. Ezért fontos, hogy mindent megtegyünk az általunk okozott levegőszennyezés csökkentéséért, olyan technikák bevezetéséért, amelyek lehetőleg nem járnak légszennyezéssel. Ez a kiállítás ezen technikák, megoldások, intézkedések közül mutat be egy csokrot.  Témája a fűtés és az autózás egyik legveszélyesebb mellékterméke, a PM10 veszélyes volta  és az, hogy mit lehet ellene tenni. Olyan apró, 10 mikronnál kisebb átmérőjű koromszemcsék és szerves vegyületcsöppök ezek, melyeket miután belélegzünk, rombolja a tüdőnket. A szálló por a vérünkbe jutva magas vérnyomás és  egyéb keringési betegségek kialakulásáak egyik oka is lehet.  Statisztikai számítások szerint PM10-et és a még veszélyesebb, még apróbb  PM2,5 évente mintegy tizenhatezer ember idő előtti halálát okozza Magyarországon.

Puskás András, Belváros-Lipótváros alpolgármestere a kiállítást megnyitva kiemelte, hogy a Budapest Szíve programnak egyik célja éppen az, hogy Budapest belvárosában kisebb legyen a forgalom, mert a kevesebb és lassabban haladó gépkocsik kevésbé szennyezik a levegőt. A program azzal, hogy új közösségi tereket hoz létre, segít az ott lakóknak, ott dolgozóknak abban, hogy a tisztább levegő előnyeit ne csak otthon, hanem másokkal együtt beszélgetve, kirakatokat nézegetve is élvezhessék.

Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse a kiállítás által is népszerűsített településen belüli 30 km/órás sebességkorlátozás fontosságára hívta fel a a figyelmet. Kérte a jelenlévőket, hogy támogassák a petíciót, melynek célja, hogy az Európai Bizottság uniós szabályozással írja elő a 30 km/h sebességhatárt a lakott területeken.

További információ:
Uniós aláírásgyűjtés a 30 km/órás sebességkorlátozásért:
A Levegő Munkacsoport honlapja a PM10-ről:
A kiállítás anyaga pdf formátumban letölthető innen:
A Levegő Munkacsoport Korommentes városok című kiadványa elérhető innen:
Tanácsok a helyes fűtési módhoz:

Hírfigyelő