Meddig fékezi még a kormány a gazdaság motorját?

Mérhetetlen károkat okoz Magyarországnak, hogy a kormányváltás óta gyakorlatilag megszűnt az innováció állami támogatása – írja Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek küldött levelében a Magyar Energiahatékonysági Társaság (META).
Az innovációs feladatokra korábban megkötött szerződések alapján járó összegeket sem fizeti ki az állam már hosszú hónapok óta. Az elvonás miatt fejlesztések, kutatások szakadnak meg. Ezek a kutatások jellegükből fakadóan nem függeszthetők fel és indíthatók újra tetszés szerint. Így az eddigi fejlesztések kárba vésznek, a rajtuk dolgozó szakemberek szétszélednek. Sok innovatív vállalkozás, intézmény – köztük a magyar gazdaság legígéretesebb szereplői – áll a tönkremenetel szélén, vagy már tönkre is ment. Bíztak az állam szavahihetőségében, a megkötött szerződés betűjében, és pénzüket előremutató projektekbe fektették. Kiválasztottak és alkalmaztak kiváló kutatókat, tehetséges fiatalokat a gyors fejlődés érdekében. Miután hiába várják, hogy az elszámolt költségeikre megkapják a szerződésben rögzített támogatást, álmaik szertefoszlanak. A fejlesztések meghiúsulása miatt romlik hazánk versenyképessége csakúgy, mint a versenyképesség egyik alapfeltétele, a közbizalom is.
Az innováció a fejlődés alapja. A fejlett országok gazdasági növekedésének 70 százaléka köszönhető a kutatás-fejlesztésnek és az innovációnak, és ez az arány eddig Magyarországon is közel 50 százalékos volt. Nem véletlen, hogy azok a világ legversenyképesebb országai, amelyek kiemelt állami támogatásban részesítik az innovációt, a kutatás-fejlesztést.
A Levegő Munkacsoport, amely a METÁ-nak is tagja, már évek óta sürgeti az innovációs támogatások jelentős emelését. „A környezeti válság és az energiaválság leküzdéséhez is elengedhetetlen az innovációs ráfordítások számottevő növelése. Ezért különösen megdöbbentő számunkra, hogy a kormány éppen a gazdaság motorját jelentő innovációt sújtja megszorító intézkedéssel. Ennek csak egyik következménye, hogy elmaradnak az ország versenyképességét szolgáló fejlesztések. Ennél is sokkal fenyegetőbb az intézkedés üzenete: nem érdemes Magyarországon kiemelkedőt teljesíteni. Kiváló szakembereink közül sokan már most is külföldön keresik a boldogulásukat, és ez a folyamat várhatóan felgyorsul, aminek beláthatatlan következményei lesznek hazánkra nézve. Mindazonáltal bízunk abban, hogy a kormány haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket ennek a helyzetnek a megváltoztatására” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A META levele Fellegi Tamás miniszterhez itt tölthető le:
https://www.levego.hu/sites/default/files/innovacio-meta-felleginek_1102.pdf

Hírfigyelő