Mérgek voltak a gödöllői egyetem ivóvizében?

Az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó mértékben, ismeretlen ideig tartalmazott nitrátot és növényvédő szereket a gödöllői Szent István Egyetem ivóvízhálózatában folyó víz. A fejlődési zavarokat okozó, Európában már betiltott atrazine-t a megengedett érték közel tízszeresében tartalmazó víz ismeretlen ideje folyt a hálózatban. Miután azonban az egyetem vezetése és az ÁNTSZ tudomást szerzett a szennyezésről, másfél hónapon keresztül nem tartották szükségesnek a fogyasztásban érintettek értesítését.
A kollégiumok vezetése és a hallgatói önkormányzat vezetése 2010. november 18-án ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a dolgozók és a hallgatók – köztük 1700 kollégista –, valamint a vendégek és egyéb itt lakók veszélyeztetéséért. A helyi ÁNTSZ jelentése megállapította, hogy a szennyezés révén „a súlyos, illetve tömeges egészségkárosodás veszélye fennállt”. További gondot jelent, hogy a területen működő konyha ezzel a vízzel főzött, és a helyi igényeken túl több környékbeli iskolát is ellátott.
A Levegő Munkacsoport szerint ez az eset ismételten azt bizonyítja, hogy az ÁNTSZ nem képes megnyugtatóan ellátni a jogszabályokban előírt feladatait, a lakosság egészségvédelmét. Ez elsősorban az elmúlt nyolc év kormányzati politikájának eredménye, amelynek során az ÁNTSZ költségvetését és létszámát megfelezték. (Ezt még súlyosabbá tette, hogy elsősorban a magasabb keresetű, tapasztaltabb dolgozóktól váltak meg. Az nem számított, hogy ezzel nagymértékben romlik a munka minősége.) Sajnos a mostani kormány tovább ront a helyzeten azzal, hogy a 2010. évhez képest 2011-ben további 2,5 százalékkal csökkenti az ÁNTSZ támogatását, ráadásul a csökkenés reálértékben ennél is nagyobb összeget tesz ki.
A Levegő Munkacsoport levélben fordult Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez, tájékoztatást kérve arról, miként fog megvalósulni a kormányprogramban kitűzött cél: „az ÁNTSZ korábbi feladatainak visszaállítása, hatósági jogosítványainak megerősítése.” Mikorra válik képessé az ÁNTSZ arra, hogy az EU e téren élenjáró országaihoz hasonló módon csökkenteni tudja az egészségügyi kockázatokat, és el tudja végezni az elvárható betegség-megelőzési tevékenységeket?

Hírfigyelő