A Ferihegyi Repülőtér elvérzett a bíróságon

A zajszennyezés csökkentése érdekében Ferihegynél jelentősen korlátozni kell az éjszakai repüléseket egy nemrég hozott – még nem jogerős – bírósági ítélet szerint.

A Rákoshegyi Polgári Kör 2006-ban pert indított a Budapest Airport Zrt.ellen a zajos repülés korlátozásáért. Ezt első fokon elvesztették, ám tavaly a Fővárosi Bíróság a kerületi bíróságot a per újratárgyalására szólította fel. Az új eljárás jelentős sikereket hozott, ami a repterek környezetszennyezése ellen folytatott hazai küzdelem mérföldkövének tekinthető.

A reptér képviselői támadták a rákoshegyiek keresetindítási lehetőségét és kétségbe vonták, hogy egyáltalán megvalósul-e a környezet veszélyeztetése. A kirendelt igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a reptér zajkibocsátása egészségkárosodáshoz vezet. A szakértő szerint a rákoshegyi lakosokat – különösen éjszaka – olyan mértékű zajhatások érik, amelyek kiszámíthatatlanságuk okán a nyugalmat jelentős mértékben zavarják, ezért veszélyesnek minősülnek. A bíróság felhasználta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Kirendeltségének éjszakai zajokról készült irányelvét is. Ennek alapján bizonyítékként értékelte, hogy az éjszakai zajhatások és az egészségi állapot között nagy bizonyossággal okozati összefüggés áll fenn. Ráadásul ezzel a lakhatás nyugalmához fűződő jogot is sértette az alperes.

A bíróság a bizonyításnál nem csak az általa kirendelt szakértő szakvéleményét és a WHO irányelvét vette figyelembe, hanem számos további szakértői anyagot is, beleértve az Állami Egészségügyi Központ Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központ vizsgálatát. Ez utóbbi a központban elvégzett és három, a területen élő lakos alvásvizsgálata alapján azt az eredményt adta, hogy a repülési zaj hatására jelentősen csökken az alvás hatékonysága. Ez a WHO szerint az érrendszeri megbetegedések megnövekedésének kockázatát is magában hordozza.

A perben fontos körülmény volt, hogy az 1984-ben meghatározott zajgátló védőövezet van hatályban, és még nem sikerült a reptér azóta jelentősen megnövekedett forgalmához igazodó új zajgátló védőövezetet kijelölni.

Az ítélet elsősorban az éjszakai repülést érinti érzékenyen, hiszen éjjel 23 és reggel 6 óra között eltiltotta a repteret olyan gépek fogadásától és indításától , melyek közlekedése 55 decibelt meghaladó zajkibocsátással járhat. A korlátozás a 2-es felszállópálya Budapest felé irányuló mozgásait érinti. Az ítéletben a bíróság hivatkozott a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságnak a Hatton és Társai Egyesült Királyság elleni perében 2003-ban meghozott ítéletére, mely szerint a közérdek és a reptér környékén lakók egyéni érdeke közötti egyensúly megteremtése a repülés éjszakai időszakban való részleges korlátozásával valósítható meg sikeresen.

Hírfigyelő