További teret nyitna a korrupciónak az új törvény

A társadalmi részvétel további csorbítását, illetve a hatóságok egyedi mérlegelési jogának bővítését tartalmazná a gazdasági törvények módosításáról szóló „salátatörvény”, amelyet várhatóan most csütörtökön fogad el az országgyűlés. A Levegő Munkacsoport ezért levélben kérte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert az aggályos rendelkezések visszavonására, rámutatva, hogy azok – a bejelentett szándékkal ellentétben –, nem gyorsítanák a beruházásokat, hanem jogbizonytalanságot eredményeznének, és újabb teret nyitnának a korrupciónak.

A Levegő Munkacsoport egyetért a kormány szándékaival, hogy a hatóságok működését hatékonyabbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé kell tenni. Magyarországon ugyanis évente mintegy 2800 milliárd forintot tesz ki az adminisztrációs költség. Ennek az összegnek a nagy részét feleslegesen költi el a társadalom, aminek fő oka a jogszabályok áttekinthetetlensége, a rengeteg értelmezési kérdés, a hatóságok hiányos személyi és tárgyi feltételei, valamint a társadalmi kontroll gyengesége. A kifogásolt törvényjavaslat azonban nem segít, hanem tovább ront ezen a helyzeten. A hatóságoknak bizonytalan alapokon nyugvó mérlegelési lehetőségeket adna, elhúzódó jogvitákat idézve elő. A társadalmi részvétel újabb korlátozásával pedig csökkentené az átláthatóságot, továbbá megfosztaná a hatóságokat és a beruházókat attól az értékes hozzájárulástól, amelyet a helyi ismeretekkel rendelkező civilek nyújthatnak. Az eddigi tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy a civil részvétel súlyos problémákat előzhet meg, illetve segíthet felszámolni. Példa erre az erzsébetvárosi ingatlanpanama, a sukorói és a sávolyi beruházások, vagy a dunakeszi láp átminősítése. 

A nemzetgazdasági miniszternek írt levél itt olvasható.

Hírfigyelő