Critical Mass kerékpáros felvonulás

Tiszta levegőt a Kossuth Lajos utcába!

A Levegő Munkacsoport is arra hív fel mindenkit, aki teheti, hogy vegyen részt a Föld Napja alkalmából 2010. április 24-én sorra kerülő Critical Mass (Kritikus Tömeg) kerékpáros felvonuláson. Ez az egyik legnagyobb civil esemény a fővárosban minden esztendőben.
A Critical Mass felvonulás a legfőbb célja idén, hogy az utána következő munkanapon a lehető legtöbb ember válassza a kerékpárt közlekedési eszközéül. A szervezők, illetve a Levegő Munkacsoport és a Magyar Közlekedési Klub ebből az alkalomból kiemelten kívánják felhívni a figyelmet arra is, hogy mielőbb csillapítani szükséges a belvárost átszelő Kossuth Lajos utca forgalmát. Kérjük, hogy miközben a bringások ráfordulnak az Erzsébet hídra, minden jelenlévő vessen egy pillantást a Gellérthegyre!

A felvonulás szombaton 15 órakor indul a Roosevelt térről és 17.30-kor a Városligetben, a Petőfi Csarnok melletti Nagyréten bringaemeléssel ér véget. Itt található majd a Levegő Munkacsoport két standja is, ahol kiszámolják bárki ökolábnyomát, a közlekedési totót helyesen kitöltők pedig fényvisszaverős, biciklis ajándékokat vihetnek haza.

Budapest, 2010. április 23.

Levegő Munkacsoport

Hírfigyelő