A permetezés még mindig túlzott kockázatot jelent – Permetszermentes hét 2010

Hazánkban a művelt területek döntő részén használnak növényvédő szereket. A vegyszeres növényvédelem egészségügyi és környezeti kockázataira már számos kutatócsoport felhívta a figyelmet. Ám a növényvédő szerek krónikus és hosszú távú hatása kevéssé ismert, csupán becslésekre hagyatkozhatunk.
Ezek szerint[1] a daganatos megbetegedések majdnem 1 százalékáért felelősek a növényvédő szerek. A 3. Nemzeti Környezetvédelmi Program szerint hazánkban a kemizáció felelős[2] az összes halálozás mintegy 15 százalékáért. A mérgező növényvédő szerek jelentősen hozzájárulnak ehhez a magas arányhoz. A lakosság egészségkárosodásán túl a növényvédő szerek mérgezik, pusztítják a hazai ritka madarakat, például sasokat, sólymokat[3]. A kockázatok csökkentése érdekében a civil szervezetek és az Európai Unió döntéshozói is lépéseket tettek.

A Jövő Nemzedékek Jogai és Tisztelete Mozgalom (MDRGF) nevű francia civil szervezet kezdeményezésére indult 2006-ban a Permetszermentes hét, melyet minden évben március 20. és 30. között rendeznek meg. A kezdeményezéshez azóta világszerte számos szervezet, hazánkból a Levegő Munkacsoport csatlakozott. A hét célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetkímélő és fenntartható növényvédelem lehetőségeire.

Az Európai Uniónak a növényvédő szerek fenntartható használatával foglalkozó új irányelve előírja, hogy minden országban az érdekeltek bevonásával nemzeti cselekvési tervet kell készíteni arról, hogy miképp lehet az adott országban csökkenteni a növényvédő szerek használatát és a vegyszerek jelentette egészségügyi és környezeti károkat.

A Növényvédőszer Akcióhálózat (Pesticide Action Network, PAN) nevű nemzetközi civil szervezet és tagszervezetei – köztük a Levegő Munkacsoport – szeretnék elérni, hogy Magyarország és a többi uniós tagállam is a környezet és a lakosság érdekeit maradéktalanul figyelembe vevő, a növényvédelem egészségügyi, illetve környezeti kockázatait érdemben csökkentő nemzeti cselekvési tervet készítsen. Bár a hazai tervezet kialakításával foglalkozó munkacsoportba[4] mindezidáig nem hívták meg a környezetvédő civil szervezetek szakértőit, a Levegő Munkacsoport elkészítette az akcióprogrammal kapcsolatban a lakosság egészségét és a környezetet védő javaslatait, amelyeket eljuttatott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékeseinek.

A környezetvédők a kockázatok csökkentése érdekében különösen fontosnak tartják a legveszélyesebb egészségkárosító (például lehetséges rákkeltő, magzatkárosító, illetve hormonális hatású) anyagok használatának tiltását. A tervnek elő kell segítenie a biztonságosabb, vegyszermentes megoldások elterjedését, hogy csökkenthessük a hazai mezőgazdaság vegyi függőségét. Ezért javasoljuk, hogy a termelőknek szánt KAP- kifizetéseket[5] az integrált növényvédelmi elvek betartásától tegyék függővé. A fenntartható növényvédelmi gyakorlat elterjedéséhez azonban nem csak szigorú jogszabályokra és ambiciózus tervekre, hanem a hatóságok megerősítésére, a felhasználók továbbképzésére is szükség van. Az itt jelentkező többletköltségek fedezésére kiváló alapot biztosítana például a gyom- és rovarirtó szerekre bevezetett jövedéki adó, amint azt Dániában is teszik.

A Levegő Munkacsoportnak a mesterséges vegyi anyagok kockázatainak
csökkentését célzó tevékenysége a KEOP-6.1.0/B-2009-0003 számú vegyi
anyag kampánya keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai
Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A növényvédő szerekkel kapcsolatos tevékenységeinket a Sigrid Rausing Trust és a PAN Germany is támogatja.

[1] Pimentel D., Acquay H., Biltonen M., Rice P., Silva M., Nelson J., Lipner V., Giordano S., Horowitz A., D’Amore M. (1992): Environmental and Economic Costs of Pesticide Use. BioScience, 42.10. 750-760 p.

[2] 5.9.3. Kémiai és sugárbiztonság, NKP-III

[3] Forrás: Kritikussá vált a sasokat ért mérgezések száma, 2007. 03. 09., http://www.origo.hu/tudomany/20070307kritikussa.html

[4] Az FVM honlapja szerint a hatóságok és az ipar képviselőiből álló Növényvédelmi Bizottság tárgyalta a Cselekvési Tervet; http://www.fvm.hu/main.php?folderID=2424&articleID=14416&ctag=articlelis...

[5] KAP: az Európai Unió Közös Agrárpolitikája

Hírfigyelő