Öl a szennyezett levegő

Mit kell tenni ahhoz, hogy tiszta legyen Budapest levegője, hogy élhető legyen a város? Az Európai Unió által támogatott „Együtt közlekedünk” projekt keretében erről tartott konferenciát 2009. október 21-én Budapesten, a Millenáris Parkban a Levegő Munkacsoport. László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke mérési eredményekkel bizonyította: a kerékpárosok kevesebb szennyező anyagot lélegeznek be, mint az autósok. A Közlekedési Kft. igazgatója, Várady Tamás szerint mielőbb csillapítani kell a bBelvárost átszelő Kossuth Lajos utca és Rákóczi út forgalmát. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes egyetértett a civilekkel, hogy a fővárosban a jövő a közösségi közlekedésé és a kerékpárosoké. Nehéz helyzete volt Szoboszlay Miklósnak, a közlekedési minisztérium főosztályvezetőjének, akire sok bírálat zúdult a közösségi közlekedést érintő megszorítások miatt. A VEKE szóvivője, Vitézy Dávid a minisztérium és az önkormányzat tevékenységét egyaránt bírálta. Lukács András, Levegő Munkacsoport elnöke hangsúlyozta: a légszennyezés évente több mint kétezer ember életét követeli a fővárosban, ezért sürgősen cselekedni kell, egyebek mellett a közösségi közlekedést kell előnyben részesíteni. A konferencián elhangzott előadások itt tekinthetők meg: /sites/default/files/kapcsolodo/mtkonf.pdf.

Hírfigyelő