Nyílt levél a közlekedési miniszternek és három település polgármesterének

Három település lakóinak érdekében nyílt levélben fordult Kóka János közlekedési miniszterhez és az érintett polgármesterekhez a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Levegő Munkacsoport a ma 10 és 15 óra között a 4-es főúton tartott forgalomlassító demonstráción. A civil szervezetek szeretnék elérni, hogy a Fegyverneken, Kenderesen és Kisújszálláson keresztül haladó nehéz gépjárművek forgalmát korlátozzák, mert a településen élők folyamatos zajnak, balesetveszélynek és a járművekből kiáramló mérgező anyagoknak vannak kitéve.

Országosan olyan útdíj kivetését szeretnék elérni, hogy a kamionoknak ne érje meg keresztül száguldani a településeken, illetve a fuvaroztatók inkább a vasutat vegyék igénybe. A befolyt pénzből az utakat újítsák fel, melyeket nagyrészt a külföldi teherautók tesznek tönkre, és javításukat jelenleg a magyar adófizetők fizetik.
A települések önkormányzatai az országos főúton nem korlátozhatják a forgalmat, mert az a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) hatáskörébe tartozik. A civil szervezetek levelükben arra kérik a polgármestereket, hogy kezdeményezzék a GKM-nél a megfelelő mértékű útdíj mielőbbi bevezetését, a közlekedésrendészetnél pedig a településeken átszáguldó teherautók esetében a közlekedési szabályok betartatását. Alakítsanak ki olyan körülményeket, hogy a kamionok a lakott terülteken fizikailag ne tudjanak 40 kilométer/óránál nagyobb sebességgel menni. Kérik továbbá: mérjék fel a településeken a kamionok által okozott károkat, és nyújtsanak megfelelő összegű kártérítést ahhoz, hogy megrongált épületeket, utakat és közműveket helyre lehessen állítani. Kóka János minisztert felszólítják: segítsen a polgármestereknek, hogy azok választóik érdekeit képviselhessék: élhető legyen lakóhelyük.

Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Levegő Munkacsoport

A nyílt levél itt olvasható

További információ:
Fónagy Éva (Nimfea Természetvédelmi Egyesület) 06-70-562-7147,
Szép Zsuzsa (Levegő Munkacsoport) 06-20-332-8112

Hírfigyelő